A szavak az idő ölében alszanak.
Tudom, hogy már sok helyen szerepelt, hiszen mások (név szerint: szeee, Annamarie, Athala és Nima) az Online Könyv Club kapcsán már remek kritikákat/ beszámolókat írtak róla, de most, hogy magam is elolvastam, nagyon is blogom témájába vágónak érzem, sőt, úgy gondolom, a legjobb szó, amivel ezt a könyvet jellemezni lehet az a bizarr. Nem is igazán lehet elmesélni, ezt a könyvet olvasni kell!
Talán még a hátsó borítófedél szövegén található álomszerű, szürreális, és misztikus jelzők tudják leginkább visszaadni a mű hangulatát, lényegét.
Mondjuk képzeljetek el egy igen sokrétű szimbólumrendszerrel operáló, a David Lynch-filmek bonyolultságára hajazó elvont (leginkább a mágikus realizmushoz sorolható) Oidipusz-feldolgozást a felnőtté válásról tipikusan murakamis, érzéki előadásmódban rengeteg filozófiával, magánnyal, vágyódással és néhol egy kis helyzetkomikummal megfűszerezve.
Nem is tudom, volt-e már dolgom ennyire összetett regénnyel. Az endless-en olvastam, hogy „még a szerző saját bevallása szerint is csak második újraolvasásra áll össze teljesen a kép”.
Megfigyelhető továbbá, hogy a két (különálló, de fokozatosan egymáshoz közelítő) szálon futó történet elején a két vonulat stílusa, jellege meglehetősen eltérő:
a sorsa elől menekülő (vagy sokkal inkább elébe menő?) 15 éves Tamura Kafka (páratlan) fejezeteiben sokkal inkább előtérbe kerülnek a „romantikus murakami-témák”, mint magány, vágy, felnőtté válás, szexuális extremitás (melyek a Norvég erdőben is megtalálhatók); a félénk, ám különleges képességekkel bíró idős fogyatékos, Nakata (páros) fejezeteire pedig inkább a csodák és a komikum a meghatározóak (Nakata-t kb. úgy képzeljétek el, mint egy idős, magára hagyott Forrest Gumpot vagy a Dustin Hoffman által alakított Esőembert – csak hogy filmes példáknál maradjak).
E két szál a regény végére természetesen végérvényesen és kibogozhatatlanul összegabalyodik.
„Szabjuk meg a dolgok menetét! Meg kell ragadni a reális időtengelyt. Csakhogy az álom és valóság közötti határ elmosódik, nem lehet kideríteni, hol húzódik. Még a valóság és lehetőség közötti határvonalat sem. […] Nem tudod megragadni a jóslat és a logika érvényességét, Csak belebonyolódtál az előhaladó eseményekbe. Mint amikor a folyópartra épített várost elönti az árvíz. Az utcatáblák mind a víz színe alá kerülnek, mindenfelé csak névtelen háztetőket látni.”
Nagyon tetszett az is, ahogy a helyszíneket, természeti/ építészeti díszleteket is (pl.: homokvihar, hullám, könyvtár, erdő – ez a Norvég erdőben is megvan) metaforaként, az egyénnek a boldogulásáért folytatott harc szimbólumaiként használja az író.
Remekül tetten érhető még az a jellegzetesség is (melyre Murakami fordítója mutatott rá egyszer), hogy a szereplők, legyen serdülők, vagy középkorúak (Nakata-t kivéve) mind bölcsek és megfontoltak, melyre ebben a műben legjellegzetesebb példa talán a fiatal (21 éves) könyvtáros, Ósima, kinek szinte minden egyes mondata egy-egy filozófiai felvetés.
Szóval eszméletlenül komplex egy alkotás ez, és Murakami-műhöz hűen valóban nagyon szórakoztató és elgondolkodtató egyszerre.
Akik szeretik a misztikumot, a nyitva hagyott kérdéseket és a könnyed stílusban tálalt agyalásokat, azoknak kötelező olvasmány!
Én pedig ezek után kíváncsi leszek a Kurblimadár krónikájára.
Érdekességképp még megemlíteném, hogy itt található a műről pár cuki illusztráció, és hogy elkészült a színmű változat is, melyet tavaly adtak egy amerikai színházban.
A hardcore Murakami-fanoknak pedig:
(gy.k.: a regény egy emlékezetes jelenete)
A könyv leírása:
Kafka a tengerparton / Murakami Haruki ; [. ford. Erdős György]. - [Budapest] : Geopen, 2008. - 692 p. ; 20 cm
Fűzött : 2990,- Ft (hibás ISBN 978-963-9574-91-5)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
