Szörnyek, vér, torokszorító rettegés – és igazi, feltétel nélküli szeretet.
Kedvenc karakter: Tomas
Ahogy Natasha, magam is csalódtam a könyvben.
Oké, alapvetően jó dolog, hogy napjaink nagy nyomi-tini-vámpírszappanopi kultusza közepette ugyanakkora rivaldafény és promó kíséretében jelenjen meg egy ilyen igazi vérfagyasztó vámpíros horror cucc. A snájdig, gyengéd és szerelmetes sóhajokat hallató vámpírlegényekre nedvesedő tinik simán meg fogják venni, napok alatt be fogják zabálni mind az 590 oldalt és kurva nagyot fognak koppanni:-).
Ez rendben is van, rájuk fér.
A baj azzal van, hogy, a Hívj be!, mint horror-regény iszonyatosan hatásvadász és sablonos, a filmadaptációval összevetve, pedig egyenesen katasztrófa (ugyanis a film igazi filmművészeti ínyencség, tényleg!).
Az alapkoncepció szerintem teljesen rendben van. Natashának pont ez nem tetszett, de szerintem ötletes, hogy a 13 éves, hájas (a filmben mondjuk cingár), lúzer Oskar és a szomszédjába költöző vele egykorúnak kinéző vámpírlányka, Eli gyermekszerelmének idillje mereven szembe helyezkedik az őket körülvevő események borzalmaival: Oskar iskolai kiközösítésével (ami kicsit Kingtől az Az-ra hajaz), az Eli „gondját viselő” H
åkan pedofíliájával, a vérszívással, a ragasztózással, az alkoholizmussal, a megannyi bestiális erőszakkal és gyilkolással, stb. stb.
Meg persze, hogy az Elit körüllengő misztikum mereven szemben áll a lakótelepi szürke hétköznapokkal.
Nekem a regény ilyetén kontrasztossága kifejezetten tetszett.

A bajom azzal van, hogy Lindqvist szerintem vérlázítóan szarul ír..., állandóan dőltbetűz és pontpontpontoz, amitől, gondolom, hű de be kellett volna fosnom..., vagy legalább lerágni mind a tíz ujjam..., ám ehelyett rohadtul fárasztott és idegesített a dolog...

Ami még szembetűnő volt, hogy a filmhez képest az atmoszféra itt rettenetesen gyenge, Lindqvist szinte egyáltalán nem tűzdeli leírásokkal a szöveget (ahol igen, ott kb. tőmondatokkal és egy-két elcsépelt hasonlattal), a filmbeli szívszorítóan lehangoló késő őszi, külvárosi lakótelep hangulata itt aaaannyira minimál kidolgozottságú, hogy az valami agyrém.

Egyedül dramatikai érzéke van a faszinak valamicske, bár azt sem mondanám kiemelkedőnek.

Jobbára követi a horror-regények jól bevált receptjét: az első rituális gyilkosság után érződik egy kis krimi-íz, ami aztán fokozatosan elmaradozik, az érzelmesebb részeknél kicsit belassít a regény, egy több szálon fut a történet, melyek egyre gyorsabban váltakoznak és a végére persze adagol egy kis gore-t is.

Az endless.hu-n ezt úgy fogalmazták meg, hogy „helyenként trancsírozós zombihorrorba fordul át”, ami szerintem csak aHåkan halálát taglaló éjszaka leírására igaz, ami a filmből ez egy az egyben kimaradt, és ami annyira véres, hogy nekem konkrétan Clive Barker Kárhozatának a vége jutott róla eszembe.

Amúgy a történet sok-sok szálát és azok megannyi karakterét elég következetesen stilizálták a filmadaptációban: egyszerűen kihagyták a klisésebb, gyengébb eseményeket (gondolom nekik is leesett, hogy amikor a regényben Eli egy morfinista rákos nő vérét szívja ki, amitől aztán betép, azt a részt elég nehezen lehet komolyan venni). A regényben külön idegesítő volt az is, amikor Lindqvist már vagy huszadszor játsza el, hogy egy-egy új helyszínt egy ott dolgozó/tébláboló személy leírásával vezet fel. Pl.: a kórházat az éjszakai portáson keresztül ismerhetjük meg, Håkan autópályán való menekülését egy hazafelé tartó kocasofőr szemszögéből láthatjuk, Håkan erdőben történő bújkálását egy mókus (!) nézőpontjából követhetjük nyomon ésatöbbi ésatöbbi.
Szóval most kivételesen elsősorban a filmváltozatot ajánlanám azoknak, akik még csak eztán fogják megismerni a történetet.

Végezetül, mivel különféle blogokon és portálokon már sokat volt szó a címválasztásról, most mindenki hallgassa meg azt a Morissey-számot, melyről a regény a címét kapta (vagy ne tegye).

Jaj ez ilyen elég hebehurgya post lett, na nem baj.

A könyv leírása:

  Hívj be! / John Ajvide Lindquist ; [ford. Miszoglád Gábor]. - Szeged : Könyvmolyképző K., 2009. - 590 p. ; 21 cm. - (Vörös pöttyös könyvek,, ISSN 2060-4769)
ISBN 978-963-245-111-4 fűzött : 3499,- Ft

A bejegyzés trackback címe:

http://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr571768638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

egy emberr · http://konyvekplusz.blogspot.com/ 2010.02.20. 15:49:36

Lehet, hogy ez a kevés kivételek egyike, amikor jobb a filmadaptáció, mint az eredeti? Ja nem "?" hanem …

ohentibi 2010.03.10. 14:59:34

Ha nem lennének a közös elemek, azt mondanám, hogy teljesen más könyvet olvastunk XD
Szerintem Lindqvist jól ír... és (nem sértésképp, csak megjegyzés), már ha a rossz írást a dőltbetüzés és a ...-ozás jellemzi, fuss csak végig a postodon :))
Ami pedig a filmet jelenti, a könyvhöz képest egy nagy kalap szarhoz sem hasonlítom :p Borzalom... mintha megfogták volna a könyvben található összes érzést, izgalmat, kihajították volna, és helyébe benyomtak volna egy duci szőke gyereket dumálgatni egy kiscsajjal... + a magyar szinkron olyan, hogy akár te vagy én is csinálhattuk volna...

Peti_bácsi · http://petikekonyvtara.blog.hu 2010.03.10. 17:23:00

a dőltbetűzést és pontpontpontozást direkt csináltam, hogy parodizáljam Lindqvist idegesítő stílusát, de hát úgy néz ki, nem vagy vevő a szarkazmusomra:P
És továbbra is kitartanék a film mellett: még ha tényleg nagyon le is van egyszerűsítve, könyörgöm, a film legalább hangulatában egyedi!
A magyar szinkronról meg mindig is rossz véleménnyel voltam (kezdve azzal, amikor a háttérzene elnyomja a beszédet és folytatva azzal, amikor a pisztolylövés halkabb a beszédnél; és akkor még a szinkronszínészekről nem is szóltam)
szóval eleve elhatárolódom tőle, mivel a mű élvezhetőségéből is csak elvesz és a színészek játékát sem igazán lehet úgy értékelni, ha nem azt a hangot hallod, ami (és ahogy) a szájukon kijön.

Fagel 2011.06.27. 16:36:51

Nekem meg azzal van a bajom hogy így lemocskolod a könyvet meg az íróját is. Kíváncsi vagyok hogy te mikor tudnál egy ilyet megírni. Nekem speciel a kedvenc íróm Linqvist úgyhogy kicsit sem tudok egyetérteni azzal amit írtál. A filmet kb. a 10. percig bírtam nézni mert valami rettenetes és köze sincs a könyvhöz. Mondjuk aki eddig olvasta, látta a filmet és beszéltem vele mind ezt mondta. . .

anonímusz 2011.09.10. 21:27:07

nem!ez egyálltalán nem igaz! a film igenis jó(de tök más hangulatú mint a könyv azokkal a sárga utcai lápás fényivel) lehet hogy te a let the right one int láttad ami lassú sodrású,érzelmeket visszafolytó film. (a svéd filmek álltalában ilyenek)de a let me in viszont nagyon jó!tényleg. olyan mély érzelmeket tartalmazz annyira megérint ...rám hatalmas hatással volt.az egyik legszebb film amit életembe láttam,komolyan. a színészek annyira jól játszák a szerepüket(csendesen megjegyzem sokkal jobban mint a svédbe) hogy az engem nagyon elragadott:).majdnem annyira tetszett mint a könyv bár annak mint említettem teljesen más a hangulata:Pamúgy nekem se tetszik hogy így lehúztad Lindqvist mert sztem is nagyon jó író .az tetszett a legjobban hogy tényleg itt nem voltak tökéletesek a vápírok/vápír hanem kemény élet jutott mindenkinek.A legszépségesebb pedig eli és oskar kapcsolata volt az ártatlan kisfiúé és a gyilkos 200 éves vámpíré..:)nem tudom észrevettétek-e de hakan (akinek a szálát jól elvarták a filmben) valószínüleg ugyanúgy ismerkedhetett meg elivel mint oskar . és mikor eli abban a hitbe hagyta el a kórházat hogy hakan meghalt ment oskarrhoz mégjobban összebarátkoztak ,és a végén mikor megmentette a szadista osztálytársaitól elvitte magával.na hát szerintetek ez miért volt?hát persze hogy azért mert szüksége volt késöbb a segétségére végülis hakannal is csak azért volt eggyütt hogy az hordja neki a vért.Egyszóval kihasználta és oskarral is ezt akarhatta tenni.meg hát eli örökké 12 éves marad de oskar öregszik tovább és a végén ő is olyan idős lesz mint hakan ,akkor meghal és jön a következő szerencsétlen...igen,eddig hittem eli őszinte szerelmébe oskar iránt de most hogy ezt végig gondoltam ....hááát ez a köny nem egy Alkonyat:DDD

Hiller Józsué 2011.11.15. 17:37:50

@anonímusz: Lindqvist tényleg jó író, de csak a szimbolika szintjén. A könyv irodalmi és nyelvtani nézőpontból katasztrofális. Én is rengeteget írtam és az egész szövegszerkezet a gyerekkori írásaimhoz hasonlatos. Ez nem a fordító hibája, pedig annak véltem. Sokszor azt éreztem, hogy betépve írt, mert iszonyatosan hiányzik a regényi fíling és azért abba belegondolni, hogy ilyen írásszerkezetet gond nélkül kiadtak... Kb így írt: Üres szoba. Van az ablakokon függöny. Éli odaállt. Éli azt mondta még nem alszik. Kórházszaga van. stb. Ez egyébként nagyon jellemző Thomas Harrisre is.
Egyszerűen hiányzik a regényi kohézió az írásából. A szimbolika szempontjából viszont zseniális a könyv és talán jobban is értették azok, akik a nyolcvanas években voltak fiatalok.

Flasztimill 2012.09.27. 20:39:49

@anonímusz: Tök véletlen tévedtem ide, sem a bejegyzéssel sem a kommentekkel nem tudok egyetérteni, a könyvet most hagynám is békében! DE! Az amerikai filmet ne ajnározzuk légyszi. Mondanom sem kell, a Svéd verzió nálam magasan veri a tengeren túli gyengécske próbálkozást. Az eredeti filmben, ami egy film-stilisztikai gyöngyszem, bájos, pszichopata és kíméletlen egyszerre, minden képkockája míves darab. Amatőr gyerekek játszanak benne és, ami átjön az egy gyönyörű, ártatlan rácsodálkozás szerű bénácska, de teljesen a sztorihoz passzoló játék, főleg Oskar. Chloe Moretz és a kissrác amerikából, nekem teljesen ridegnek, konkrétan "kis felnőtt" színészeknek tűnnek, akik ezen felül semmi pluszt nem adnak a történethez. A tejföl szőke kisgyerek, ahogy taknyodzik, az egy igazi 12 évesre vall!
Moretz(Abby) a svéd kislányhoz képest egy gyönyörű kiscsaj, és ezen, még a sminkesek sem próbáltak segíteni, teljesen hiteltelen, főleg amikor vérre szomjazik és egy-két fintoron kívül semmi! Eli-nek, iszonyat beteges a kinézete, amikor le van gyengülve. Az amcsi verzióban semmi vonzó, vagy megkapó nincs! Hidd el többször végignéztem mind a kettőt a Let Me In-t láttam először és alapból nem tetszett! Ahogy a svéd verzióban Oskar ránéz a kiscsajra, mikor a Rubik kockát tekergeti a mászókán az egy nagyon aprócska, de őszinte pillanat, náluk érezhető a "romantikus szál", illetve nagyon erős az atmoszféra. Az amerikai gyerekek hiába képzett (inkább annak titulált) színészek, és lehetnek nagy sztárok majd egyszer, pont ezért semmilyen hatással nincsenek rám, mert nem tudják őszintén eljátszani, hogy a saját korcsoportjukba tartoznak! Egy letisztult, roppant igényes és erős atmoszféra áll szemben az amcsi lelketlen, számító - de csúnyán sántikáló - béna dramaturgiával, ami tulajdonképpen nem tud önálló, saját nézőpontot, látásmódot adni, szolgai mód lemásolja az eredeti film minden erős jelenetét/pillanatát és eközben kiveszik belőle minden érzelem; a maradék időben pedig próbál független maradni, úgy, hogy átír néhány momentumot, kihagy egyet s mást! Az ocsmány CGI-ről már ne is beszéljünk. A skandinávok ezt is elegánsabban és jobban oldották meg, gyönyörűen simul a filmbe; júeszéjben, ahol pedig 5x annyi pénzből gazdálkodhattak sikerült az ablakon kidobni a pénzt, mert elég igénytelen az egész (vö kórház jelenet, a macskákkal már meg sem próbálkoztak). A Cloverfieldes Matt Reeves egyáltalán nem érzett rá, mit is kéne kezdeni az egész történettel, böcsületes iparosmunka, nem több, az általad érzékelt mély érzelmek, valószínűleg, inkább a könyvből táplálkoznak, mint sem a látott filmből, ahol ilyenek nem nagyon vannak (esetleg a filmzene okozhat valamiféle rezdülést, de ez csak érzéki csalódás). Alfredson a suszter, szabó, baka, kémmel azóta újra bizonyította, hogy remekül érti az érzékeny filmeket, és ehhez méltóan jól tudja instruálni színészeit, és érti is amit csinál. Mindenesetre, nem leugatni szeretnélek - de az ilyen kijelentésekre ugrok - csak érzékeltetni, hogy igen komoly minőségbeli különbségek vannak a két film között!