A munkásosztály rögvalóságának jegyzőkönyve.
És a jegyzőkönyv szó most nem csupán metafora, ugyanis a regény fő jellegzetessége, hogy a nyomozati jegyzőkönyvek puritán stílusában íródott. Megjelenésének idején (1964) ezzel váltott ki jelentős visszhangot, emiatt cikkeztek róla hónapokig, ezért fordították le rövid időn belül több mint 30 nyelvre, és emiatt tartjuk máig a ’60-as évek egyik legmeghatározóbb magyar regényének.

Na most, ez a tárgyilagos jegyzőkönyvstíl nekem gecire nem jött be. Borzasztó lecsupaszított és förtelmesen tömény így a szöveg, a 314 aprócska oldalon kb. 44 év eseményei olvashatók már-már felsorolásként. Szóval igazi kis proletár családregény ez.
„1962 tavaszán ifjabb Hábetler János megölt egy segédmunkást a rozsdatemetőben.” (rozsdatemető különben a munkahelyének vashulladékkal teledobált hátsó udvara)
Mivel ifjabb Hábetler János a nyomozóknak nem mond semmit, elbeszélőnk (akiről semmi sem derül ki, csak hogy egy munkatárs) önszorgalomból nyomozgatni kezdi az indíttékot, és eljut oda, hogy ez a gyilkosság ifjabb Hábetler János egész eddigi életének az egyenes következménye. Szóval visszamegyünk az első világháborúig, és onnantól, hogy szülei (Hábetler János altiszt és Pék Mária) megismerkednek, nyomon követjük a család és az őket körülvevő emberek sorsát ’62-ig.

Házasságok, költözések, szülések, csecsemőhalálok, megcsalások, különköltözések, válások, családi perpatvarok, hajtépés, hisztérikus verekedések, ezek jellemzik a proletárcsalád életét, s ilyen események formálják ifjabb Hábetler János és leánytestvérei karakterét, vérmérsékletét is, meg persze közbefigyel egy második világháború és egy 1956 is. A lényeg, hogy Hábetlerék egyszerű, tanulatlan emberek (olykor magyartalanul is beszélnek), akik végig inkább csak sodródnak, mint hogy maguk alakítsák a sorsukat. Egyedül talán az iváshoz, fogcsikorgatáshoz és egymás agyabugyálásához értenek valamelyest (jellegzetes igaz magyar emberek, na!), amiből János már-már kitörni igyekezne („Itt nem szabad élni. Ennek a piszoknak, zűrzavarnak nem lehet jó vége. Anyuka, én rendet akarok magam körül, elviszem a fiamat.”, majd később „Köpök az egész családra! Magára is! Nekem ne bohóckodjon, nem hat meg, a könyökömön jön ki! Elegem van magából is, anyuka! Elegem van mindenkiből! Mindenkiből! Torkig! Hányásig!”), ám erőfeszítései mindig hiábavalónak bizonyulnak.
Néhol különben egész tragikus és lehangoló lehetne a szöveg, csak ne lenne ilyen tömör és pucér… Gyakran csak kapkodtam a fejem, hogy most ki kivel van, annyira nagy léptékben és jelentéktelenül történik meg a legnagyobb tragédia is. Az olvasást ráadásul nehezíti, hogy a regény nem tagolódik fejezetekre.

Mindent egybevetve: ez egy igen érdekes szöveg, a forma viszont tőlem igen távol áll.
De hát ez ilyen.

 

A könyv leírása:

  Rozsdatemető : [regény] / Fejes Endre. - 6. kiad. - Budapest : Magvető, 1969 [Pécs] : Szikra Ny. - 314 p. 17 cm
kötött : 16,50,- Ft

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr782470077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Annamarie 2010.11.27. 18:44:38

Alaposan elment a kedvem tőle, pedig nekem is még valami ált. műveltségi restanciám.

Dzsentrisvihák 2010.11.29. 21:15:35

Ó, pedig ez Fejes Endre egyik legzseniálisabb műve. De persze nem _A_ legzseniálisabb. A novellái sokkal jobbak, de a Rozsdatemető is megér egy misét.

nadjasurrealist 2012.01.22. 22:05:45

Nekem az egyik kedvencem, háromszor, négyszer is elolvastam...