Kivégeztem. Végre:) - Poszt a regény megjelenésének 110. évfordulójára:

Nos, hol is kezdjem… a molyos értékelésekkel jobbára egyetértek, szerintem is az a nagybetűs családregény, és én is kissé sietősnek, könnyelműen odatettnek találtam Buddenbrookék lassú hanyatlásának (4 generáció! 40 év!) lezárását az utolsó oldalakon.

Ezen kívül viszont a regény arányait teljesen példaértékűnek találtam, a romlás kényszerlépései (mindenfelé szociális és családi követelmények, nyomás, presztízsharcok, érdekházasságok és üzleti malőrök) körül hömpölygő cselekmény komótosságát frappánsan ellensúlyozzák a rendkívül pontos és érzékletes lélektani vívódások leírása, az elvárások és az önrendelkezés, önmegvalósítás viszonyrendszerének körülményes, de élvezetes bemutatása.

Ráadásul Mann nem hegyezte ki túlzottan élesen a szöveget a mondanivalóra, így az nem megy az olvasmányosság kárára: nem filozófiai mélységű problémák és gondolatok köré húzott fel egy családregényt, nem parabolát írt, hanem módszeresen és zseniálisan aknázta ki egy család bukásának történetében rejlő lehetőségeket.

Jó hát a fordulatok diktálta sebességen persze hogy meglátszik a regény kora, de cserébe rengeteg féle-fajta pompás karaktert mozgat, melyeknek jellegzetes tulajdonságait helyenként elismételgeti (azt hiszem, ezt hívja „bevésésnek” a szakirodalom), ami a mellékszereplőknél felettébb hasznos (a megjegyezhetőség végett), a főszereplőknél meg némiképp ironikusnak hat (amikor pl. harmincadszor olvassuk, hogy milyen a jellegzetes „Buddenbrook kéz”, vagy Gerda „egymáshoz közel ülő, barna, kékesen körülárnyalt szemei”, vagy Hanno „nyelvével odvas zápfogán szokott kotorászni”, stb. stb.) .

Kissé megnehezíti a befogást, hogy Mann a kor (XIX. század közepe) történelmi hátteréről, a háborúkról és a (mai szemszögből a kor legfontosabb eseményét jelentő) német egység létrejöttéről jóformán hallgat, evidenciának tekinti (bár az ő idejében még lehet, hogy tényleg közelmúltként gondoltak rá, és emiatt), s az etikett változásait is kézenfekvőnek veszi – holott nekem elsőre igencsak furcsa volt, hogy a Johann-t egyik évtizedben még franciásan Jean-nak, két generációval odébb meg már Hanno-nak becézik.
Mindent összevetve akkurátusan felépített, terjengős, de mégis kellemes könyv ez, nagy könyv nagy témákról, csak meg kell tanulni ráhangolódni, azt is mondhatnám (csak nem mindenkinek lenne ínyére), hogy fel kell nőni hozzá.
Türelemmel kell lenni vele, magam is 4 vagy 5 kortárs művet olvashattam volna el annyi idő alatt, amennyit ennek a könyvnek a befogadására áldoztam (kisebb szünetekkel  kb.egy teljes hónap volt), de végül nem kellett benne csalódnom.

A könyv leírása:

  A Buddenbrook ház / Thomas Mann ; [ford. Lányi Viktor]. - 7. kiad. - Budapest : Európa, 1975. - 618 p. ; 20 cm
Regény
ISBN 963-07-0365-3 kötött : 45,- ft

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.