"...nem akarok semmit, nem tartozunk egymásnak, csak kíváncsi vagyok rád, ennyi, és a végén majd, amikor találkozunk, a legvégén, azt hiszem, akkor majd megölellek téged."

Szeretem az aparegényeket.
Asszem, nálam ez életkori sajátosság is, abból is következik tehát, hogy most léptem abba a korba, amikor az ember már nem lázong, nem határolódik el ösztönösen a szüleitől, hanem egyre afelé tendál, arra tolódik a hangsúly, hogy megértse, tisztázza magában a hozzájuk fűződő viszonyt. Hogy amikor felismerem őket magamban, tudjam őket hova tenni.
Az anyaregényeket is szeretem, de férfiként valahogy fontosabbnak gondolom az apához kötődés feldolgozását (más kérdés, hogy az aparegények, vajon erre valók-e, működik-e ilyesféle funkciójuk, vagy ez egy ösztönös, de felesleges elvárás, egyfajta csalfa remény, ábránd).

Ezzel az aparegények iránti lelkesedéssel kezdtem bele, és az első benyomásom az volt, hogy ugyanaz a stílus, ugyanaz az íráskép, ami Egressy novelláiban gyakran fárasztott, egy ilyen nagyobb lélegzetvételű szövegnél sokkal jobban működik, és Vertesz Antal főhőssel is mélyen együtt tudtam érezni, annyira ugyanúgy agyal, ugyanúgy kocsmázik, ugyanúgy csajozik, ugyanúgy lézeng, ingázik és bizonytalankodik, emészti magát, mint én (és még gondolom nagyon sokan mások).

És épp emiatt lett aztán kissé unalmas, hogy annyira a mindennapjaimról szól (még akkor is, ha az én apám speciel él, és nem váltam el kétszer), annyira azonosultam vele, hogy csak nagyon kevés ponton tudott kiszakítani a valóságomból. Mondhatnám úgy is, hogy nem volt elég érdekes.

Aztán a rengeteg merengés, múltidézés és önsajnálat, ugyanúgy vontatottá tette az egészet, mint a novellás kötetnél. Gyakorlatilag egyetlen péntek este elbeszélése (késő délutántól másnap hajnalig) teszi ki ezt a 271 oldalt, megszakítva rengeteg emléktöredékkel Anti volt feleségeiről, apjának temetéséről, utolsó szerelméről, egy atyai pofonról, stb.

egy_ember szerint kicsit túlírta, szerintem pontosabb, hogy túlhúzta a tűnődéseket, amik így zavaróan visszaveszik a tényleges cselekmény tempóját. Kár. Pedig alapvetően szimpatikus regény lenne.
Ja, és a rengeteg elgépelés rohadt idegesítő volt a vége felé.

A könyv leírása:

  Szaggatott vonal : aparegény / Egressy Zoltán. - Pozsony : Kalligram, 2011. - 271 p. ; 21 cm
ISBN 987-80-8101-411-6 kötött : 2900,- Ft

A bejegyzés trackback címe:

https://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr162948001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása