"Van egy pont, ahol az életerő legyőzi az akaratot, és a test magától lélegzik. Csak úgy. Pokolian fáj, amikor belélegezzük a sós vizet, de a fájdalom gyorsan elmúlik, és utána megérezzük a tenger áramlását, és meghalljuk a szférák zenéjét. (…) Emlékszem a fogat vicsorító mosolyomra, amelyet a hideg víz örökre ráfagyasztott a szájamra."

Jobbat vártam.
Talán azért értékelik fel annyian, mert a borító dacára mégsem egy romantikus lányregényt kaptak, de én meg már az ő véleményeikből, blogbejegyzéseikből kiindulva vettem kézbe a könyvet, magasztalásaik szülte magas elvárásokkal, és hát kicsit csalódtam, mikor kiderült, hogy összességében mégis csak egy ponyva. 
Senki sem mondta pl., hogy noha tényleg fordulatos a történet, viszont az „akciójelenetek” meg kimondottan hálivúdifilmszerű sutasággal vannak megírva, vagy hogy hiába jeleníti meg a regény nagyon jól a mai Salemben zajló hatalmi harcokat a keresztény egyház, a rejtélyes szekta, a hatóságok és a turizmusból élő boszorkányok közt, másutt meg tele van műfaji klisékkel: van itt exalkesz nyomozó, aki beleszeret a hősnőbe, misztikus halottikertesó-para, részleges amnézia, családi titok, rejtélyes nagynéni, nagggyongonosz hittérítő agymosott birkanyájjal, stb. 
És hát a megfogalmazásai is igen változóak. Az első 100 oldal még tetszett, aztán a nézőpont-változtatástól már vannak gyengébb és hatásvadász mondatai, látszik, hogy a nyomozós részek kevésbé fekszenek az írónőnek, már bocsánat. 
Röviden: élvezhető regény, de a könyv elejének egyedi hangvétele és atmoszférája után elkezdenek gyűlni a klisék, és fokozatosan megy át a „semmi extra” kategóriába. 
SPOILER 
Az írónő láthatóan nincs tisztában vele, hogy a füst leginkább felfelé száll, tehát ha meggyullad egy családi ház földszintje, a pincébe menekülve nem elsősorban a füstmérgezés miatt kell aggódni. 
SPOILER VÉGE

Leírása:

  A csipkeolvasó / Brunonia Barry ; [ford. Sóvágó Katalin]. - Budapest : Gabo, cop. 2009. - 448 p. ; 21 cm
ISBN 978-963-689-307-1 kötött : 3490,- F

A bejegyzés trackback címe:

https://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr363309390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása