„Ölni tudnék egy Shoggothért.”
(Ami azt illeti, én is.)
Hát nem tudom… Annak dacára, hogy többször olvastam ezzel a könyvvel kapcsolatban a kultikus meg kult-klasszikus jelzőket, eléggé bóvli:-/
Pedig bíztam benne, hogy jobb lesz, mint a Törékeny holmik , de nem:(
Ahhoz képest, hogy Gaiman regényei nekem (aránylag) tetszettek (legalábbis a Csillagpor nem rossz, meg a Sosehol is egész jó, de még a Coraline is – bár egyik sem egetrengető:P), itt, ezekben a rövidebb szövegekben mintha nem venné észre, hogy nem tudja egésszé gyúrni, jól működő egységbe foglalni a lovecrafti hangulatot, a fantasy kliséket és a Wodehouse-i humort, úgy, ahogy a regényeiben.
A szintézis hiányában pedig legtöbbször kommersz lesz a végeredmény.
Persze vannak jobban sikerült darabok: A krampuszról egy szót se speciel tetszett (kár, hogy egy az egyben Lovecraft utánzat), a Shoggoth Ófőzdei Banyaszomorító is egész ötletes kis paródia (csak ott meg a cselekmény nem nagy szám – a Shoggoth sör viszont faszaság lehet, hehe) és még az utolsó kettő is adható (főleg a Hó, üveg, alma , amit már többen kiemeltek - vagy "Hó, tükör, almák" a régebbi fordításban), de van ahol meg azt éreztem, hogy épp egy újkeletű, dark-fantasy rajongó amatőr írói portál adatbázisában lapozgatok…
Nagyon ingadozó, nagyon útkereső, nem jó.
Ui.: Pár sztori a kötetből (is) olvasható képregény változatban a Hálózsákon.
Ui2.: A Shoggoth sör címerét pedig valami lelkes rajongó megtervezte – egész pofásan.
Bibliográfiai leírás:
Tükör és füst : novellák és illúziók / Neil Gaiman. - [Budapest] : Agave Kv., 2011. - 330 p. ; 21 cm
ISBN
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
