A munkásosztály rögvalóságának jegyzőkönyve.És a jegyzőkönyv szó most nem csupán metafora, ugyanis a regény fő jellegzetessége, hogy a nyomozati jegyzőkönyvek puritán stílusában íródott. Megjelenésének idején (1964) ezzel váltott ki jelentős visszhangot, emiatt…

Így működik a nő.Egy olvasó a könyvtárban valami olyasmit mondott egyszer, hogy Ulickaja nagysága szerinte abban rejlik, hogy olyan elképesztő bensőségesen tud ábrázolni emberi (főleg női) sorsokat, ahogy azok sem tudnák, akik valóban átélnek ilyesmiket.Hát ebben van valami. A…

Kedvenc karakter: Church, a zombi macska:) Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt olvasóközönségem! Az alant következőkben a horror műfajának egyik legalapabb alapművéről (amúgy film formájában is), a horrorkirály, Stephen King klasszikus (Wostry Ferenc és Natasha szerint a…

„Széles körben elismert igazság, hogy a zombi, ha belekóstolt az agyvelőbe, okvetlenül még több agyvelőt szomjaz.”Valljuk be, azért ez az indítás a maga nemében éppoly’ erős, mint az eredeti szöveg első mondata (ami egyébként az American Book Review szerint a…

Szörnyek, vér, torokszorító rettegés – és igazi, feltétel nélküli szeretet. Kedvenc karakter: Tomas Ahogy Natasha, magam is csalódtam a könyvben. Oké, alapvetően jó dolog, hogy napjaink nagy nyomi-tini-vámpírszappanopi kultusza közepette ugyanakkora rivaldafény és promó…

Peti_bácsi 2010.02.05. 15:50

Mellékesen #4

A héten megnéztem Maurice Sendak 1963-as "Ahol a vadak várnak" (Where the wild things are) című klasszikus (magyarul amúgy ezidáig kiadatlan)  27 oldalas képes mesekönyvének filmadaptációját és meg kell mondjam, nem érte el azt a szintet, amire számítottam. Kellemesen…

"A vitrinben visszatükröződött egy férfi arca, aki mintha dioxinos hordóból került volna ki. A szája ferde, az orra torz, a haja megtépázva, a tekintete csupa rémült. Az egyik szemét bevarrták, a másik kiguvad, mint Victor Hugo Káinjáé. Egy teljes percen át meredtem…

és akkor vettem észre, hogy a sakkfigurák is egészen különlegesek, a feketék ébenfából voltak kifaragva, a fehérek meg elefántcsontból, és mindegyik egy-egy szörnyet ábrázolt, a fehérek mind csontvázak voltak, a feketék meg emberfejű, de állattestű démonok, és mindegyik…

„Nem kell ahhoz gettóba mennünk, hogy ilyet találjunk. Csak a szemünket kell hozzá kinyitnunk. A következő elkövető talán odafent van, az emeleten, vagy éppen a tévé előtt heverészik a nappalidban. Te viszont úgy teszel, mintha ez veled, a te házadban nem fordulhatna elő. Azt…

Holvoltálfiam?Bartis Attila A nyugalom c. regényét dedikáltattam, anyám.Bizony, az Ünnepi Könyvhét óta ez a remek kis kötet immáron a szerző kézjegyével ellátva figyel a polcomról.SzóvalFigyeljetek csak szépen ide!Ez egy elképesztő hatású mű! Ha jól láttam, korábban…

 Japán módra megírt, lírai, álomszerű Casablanca-történetNos, mivel a Könyvmolyok, már nagyon szépen bemutatták a kötetet, jómagam csak annyit tennék még hozzá a leírtakhoz, hogy szerintem a könyv első harmadában számos hasonlóság is felfedezhető a Norvég erdő…

Nézz át a kövönA könyv megjelenése óta annyian írtak már róla, annyi helyen született ismertető e rövid kis kötetről az ekulturától az olvasóblogon át az (általam a hason szőr könyves portálok/blogok közül talán leginkább favorizált) endless.hu-ig, hogy jómagam már…

„Valami biztosan történt velem valamikor.” Így próbálja igazolni, ezzel próbálja magának megmagyarázni a Valami történt elbeszélője, Bob Slocum, az érett, tehetséges, háromgyermekes, kétautós, „középszintű,  középszerű középvezető”, a saját…

ÜDvÖz Légy, Andrew! üDvöZ lÉGy, rosemary! ÜdVöz LéGy, SÁTÁN! hahaha Hölgyeim és uraim! Örömmámor és elégedetlenség paradox kettősségével jelentem be Önöknek a modern kori horror-irodalom eme, mára klasszikussá vált, kis gyöngyszemét: a „mi Urunk”…

süti beállítások módosítása