Kicsit megint elhanyagoltam ezt a blogot, de ez most ez egyrészt egy zsír új cucc, amiről szinte elsőként írok, másrészt tényleg megérdemli a dicsőítő szavakat, szóval olvasd:  „– Tudod, biztosan neked is vannak olyan nadrágjaid, amiknek a zsebébe mindenféle…

Összegzés: karcsú.Az eddigiekhez képest legalábbis mindenképpen. Gaiman hiába pakolt bele (egyébként elég suta és pongyola módon) pajkos holtakat, magányos gyerek főhőst, vámpírokat, boszorkát, farkasembert (nőt) stb., amit épp le bírt kapni a műfaji futószalagról, épp…

Peti_bácsi 2010.02.05. 15:50

Mellékesen #4

A héten megnéztem Maurice Sendak 1963-as "Ahol a vadak várnak" (Where the wild things are) című klasszikus (magyarul amúgy ezidáig kiadatlan)  27 oldalas képes mesekönyvének filmadaptációját és meg kell mondjam, nem érte el azt a szintet, amire számítottam. Kellemesen…

Lewis Carroll-t nem hiába az Alice-könyvek írójaként tartjuk számok. Ez a regénye is azt támasztja alá, hogy azt a művészi teljesítményt az öreg élete végéig nem tudta überelni.Pedig a Sylvie és Bruno jóval összetettebb regény, mint az Alice csodaországban vagy Alice…

Nézz át a kövönA könyv megjelenése óta annyian írtak már róla, annyi helyen született ismertető e rövid kis kötetről az ekulturától az olvasóblogon át az (általam a hason szőr könyves portálok/blogok közül talán leginkább favorizált) endless.hu-ig, hogy jómagam már…

„Így ült ott, szemét behunyva, és Csodaországba képzelve magát. De tudta, hogy csak a szemét kell fölnyitnia, és minden újra unalmas valósággá szürkül.”Mivel annak idején leírhatatlan hatással volt rám e két remekbe szabott klasszikus (persze azóta újra- és…