„Valami biztosan történt velem valamikor.”

Így próbálja igazolni, ezzel próbálja magának megmagyarázni a Valami történt elbeszélője, Bob Slocum, az érett, tehetséges, háromgyermekes, kétautós, „középszintű,  középszerű középvezető”, a saját életében végbemenő változásokat és az azoktól való vészjósló félelmeit.

A regény tehát egyfajta kitárulkozó, önfeltáró monológ, egy sebészeti pontosságú analízis, melyben Bob néhol szorongva néhol ironizálva sorra elemezgeti a hivatalt, ahol dolgozik (ahol „senkinek sincs szüksége senkire” mivel „A cég megy magától. Nincs szüksége ránk. Nekünk van szükségünk rá.”), a munkatársait, a családját (feleségét, 15 éves lányát, 7 éves kisfiát, és Dereket, az agyi defektussal született fogyatékos gyermeküket), a jelenlegi és a múltbeli szeretőit, a cselédlányt, az első, fiatalkori munkahelyét, az anyja halálos ágyánál tett látogatások emlékét, a csukott ajtóktól való félelmeit, a rémálmai jelentőségét, stb. stb.

Összefüggő, folyamatos cselekmény tehát egyáltalán nincs.

Visszaemlékezések vannak, félelmek vannak, felidézett párbeszédek és elképzelt jelenetek vannak.

Paranoia szülte kényszeres elmélkedés és merengés.

Akár egyfajta számvetés.

Az időbeli szerkezet így nagyjából meg is egyezik azzal, amit a 22-es csapdájában már láthattunk, nevezetesen, hogy az író egy-egy témát előbb csak futólag említ, majd később vissza-visszatér rá egyre részletesebben elmélyülve benne.

Csak hogy, amíg ez a technika ott hibátlanul működött (az a könyv tényleg egy mestermű!), addig itt ez gyakran felesleges önismétlésnek, redundanciának tűnik és szerintem bizonyos pontokon kifejezetten vontatott lesz tőle a könyv (ha jól emlékszem az Isten tudjával is ez volt a helyzet).

Másik negatívum, hogy noha kellemesen változatos, sokrétű és kiszámíthatatlan a szöveg, nem annyira könnyű olvasmány. Fel lehet szépen készülni a 140 oldalas fejezetekre, a kétoldalas bekezdésekre és hogy néhányszor bizony el fogunk veszni a másfél oldalas zárójeles megjegyzésekben.

Mégis amondó vagyok, hogy jó kis könyv ez.

Sajátos szatirikus képet nyújt a modern amerikai felsőközéposztályról, amely néhol kicsit Douglas Coupland cinikus stílusát vetíti előre, néhol (pl.: a szülő-gyerek kapcsolatok kiüresedése, a balesetekről szóló baljós hírek, az abortusz stb.) a Nullánál is kevesebb világát (ami azért eléggé faszaság a ’70-es évek elején).

A jómódban élő ám mégis pszichotikus kertvárosi család képéről pedig olykor az Amerikai szépség című film is beugrott.

„Most már úgy érzem, hogy nagyjában és egészében olyanok maradunk, amilyenek voltunk. Változás helyett hegszövetet vagy tyúkszemet és bőrkeményedést növesztünk a lelkünkön, ami eltakarja, és amikor csak tudunk, megfeledkezünk róla, hogy mi van benne.

Néhány szócséplő részt leszámítva tehát élvezetes olvasmány a Valami történt, de nem ingatott meg a véleményemben, miszerint Joseph Heller élete során egyetlen igazi remekművet írt, és az a 22-es csapdája.

Aki még nem olvasta, annak zumm bele!

 

A könyv adatai:

Európa Kiadó

Budapest

1997.

ISBN 963-07-6161-0

kötött

563 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr1899994

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Joseph Heller: Valami történt - Something Happened 2010.02.11. 01:56:04

Egy komor, enyhén depressziós hangulatú augusztusi napon tévedt a tekintetem erre a regényre, és még aznap nekikezdtem a sokadik újraolvasásnak. Van valami perverzitás abban, hogy egy alapvetően rosszkedvű napon éppen erre a cseppet sem vidám könyvre f...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gallér Úr · http://www.prudblogzine.blogol.hu 2009.01.24. 20:59:52

Peti Úr ez majdhogynem meghozta a kedvem a könyv elolvasásához. Nem vicc, tényleg.

Norubi 2009.01.28. 10:46:14

Na csinálni kellett egy account-ot, hogy írni tudjak végre. :D

Hát Gallér Úr, nekem viszont abszolúte meghozta a kedvem az olvasáshoz ez a kis recenzió... Bár először talán a 22-es csapdáját olvasnám el.

Azt vettem észre, hogy mindig az adott olvasmányhoz idomul a recenzió előadásmódja. Ez jó, csak így tovább!

Gallér Úr · http://www.prudblogzine.blogol.hu 2009.01.29. 17:28:19

Kedves Norbert!

Ha nem állna a könyvespolcomon számtalan jobbnál jobb mindezidáig olvasatlan remekmű, rögvest hozzáfognék. Felírom egy kis listára és ígérem sort kerítek majd erre is.

besucher 2009.04.12. 00:25:56

Feltétlenül öniróniával kell olvasni a könyvet. Nyilván a 22-es csapdája a szerző legjobb műve, de ez is remek. Kicsit hosszú, ezért nehéz olvasni, de az önirónia függönyén át kemény önelemzésre készteti az olvasót.