„Lebegő szent virágok e fáradt arcok a Jazz Amerikájának hajnalán.”

Polcokat, sőt könyvtárakat lehetne megtölteni azzal, hogy mikor milyen formában jelentkezett az irodalomban a (mára klasszikus témakörré, motívumkörré váló) társadalmon kívüliség, társadalmi normáktól való elhatárolódás és a hiábavaló csavargás Jack Londontól az egzisztencialistákon és a Zabhegyezőn át egészen Irwine Welsh prózájáig vagy a Nullánál is kevesebb fiataljainak céltalanságáig; minden esetre, abban megegyezhetünk, hogy Kerouac hírhedt opusa volt az egyik legjelentősebb mérföldkő eme tematikában.
Az Úton remekül érzékelteti a beat nemzedék hobóinak ördögi kalandvágyát, féktelen életigenlését, és egyben az egyik első olyan regény volt, melynek főszereplői (olykor) stoppolnak, isznak, füvet szívnak, lopnak, tivornyáznak, és nem csak házasodnak, de (rövid úton) válnak is.
Mindezt egy olyan korban, amikor bibabot vagy bluest (vagy a feketék egyéb „bűnös zenéit”) hallgatni, farmert hordani és ingujjban járni még igen renitens dolognak számított és a rendőrség simán bevihette a fiatalokat az utcáról csavargásért.

A regény szereplőinek célja mégis a csavargás, a világ tapasztalati úton való felfedezése, megértése az elfogadott társadalmi (adott esetben túlontúl konvencionális vagy konformista) irányelvekre fittyet hányva. Hiába tűznek ki olyakor célállomásokat, úti céljuk gyakorlatilag maga az utazás.

„Viharvert bőröndjeink megint egyszer a járdán tornyosultak – hiába, mi még nem érkeztünk meg. Viszont az út az élet.”

Épp ezért aztán a történet meglehetősen minimál. Tulajdonképpen annyi az egész, hogy van ez a nagynénjével New Yorkban élő, Sal nevű fiatal író, akit az egyetemi szemeszterei közti szünetekben Dean Moriarty nevű, kelekótya, kvázi anti-messiás, lőkötő haverja delejez egy-egy nagyobb, az egész kontinenst átszelő hedonista kalandtúrára. Egy-egy ilyen móka végén Sal persze mindig visszatér New Yorkba, a békés, biztos egzisztenciával kecsegtető polgári életbe, míg nem aztán kezdődik az egész előröl.

„Nyolcezer mérföldet utaztam az amerikai szárazföldön, s most itt állok íme, méghozzá éppen a csúcsforgalom idején és a jámbor utas szemével nézem New York szédítő hömpölygését, milliók tülekedésért a dollárért, ezt a húzza-ereszti, kapja-marja játékát hülye gyerekeknek, hogy utoljára ott nyughassak Long Island városa mögött, abban a rémes stiglickertben.”

Maga a cselekmény tehát egyik pontján sem lesz túl bonyolult. Ámbár igen hosszadalmas és mozgalmas (mintegy 3-4 év történetét öleli fel) valamint rengeteg karaktert mozgat, a történések elmesélésének gyakorta tapasztalható vázlatossága miatt viszont sokszor inkább a vadregényes tájleírások és a vehemens elbeszélésmód kerülnek előtérbe (bár, azt meg kell jegyezni, hogy a mű szlengje mára kissé kopottas).

Mindent összevetve az Úton, noha fele annyira sem megbotránkoztató, mint Hubert Selby vagy William S. Burroughs prózája és koránt sem annyira letisztult, mint Ken Kesey-é, mégis a beat-irodalom egyenértékű alappillére, mely emlékezetes élményekkel és egy-két elgondolkodtató felvetéssel szolgálhat a mai olvasók számára is.

U.i.: itt találtok hozzá kurvajó térképeket.

A regény leírása:

 

  Úton / Jack Kerouac ; [ford. Bartos Tibor]. - Bp. : Európa, 1983. - 340 p. ; 20 cm
  Regény. - 110600
ISBN 963-07-3162-2 fűzött : 50,- F
t

 

A bejegyzés trackback címe:

https://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr641422855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smatyas 2010.03.01. 17:09:25

Imádom ezt a könyvet, olvastam úgy háromszor. Viszont sokáig nem értettem, hogy kortársaim, barátaim miért fogadják idegenkedve, értetlenkedve ezt a könyvet. Aztán rájöttem: én angolul küzdöttem magam rajta végig, ők a magyar kiadással próbálkoztak. Bartos Tibor fordítása tragikus és felháborító: sosem létezett, népieskedő, kínos ál-szleng, nem beszélve a konkrét félrefordításoktól (ami a legbocsánatosabb). Az angol szöveg stílusértéke inkább semleges - semmi nem indokolja a magyar torzítást. Az embernek néha az az érzése, mintha az első kiadásnál felsőbb utasításra direkt olyan stílusú párbeszédeket "fordítottak" volna a szereplők szájába, amitől iskolázatlan tahóknak tűnnek - mintegy lejáratandó a beat-nemzedéket (holott az amerikai irodalom nem egy írója található e figurák között). Akár csak a fenti bejegyzésben idézett szöveget nézzük: "utoljára ott nyughassak Long Island városa mögött, abban a rémes stiglickertben" Mit jelent ez? Nyughassanak a stiglickert? Sírva fakadok... Higgyétek el, az angol szöveg nem ilyen, inkább szomorkás, melankólikus. Sajnos 2004-ben továbbra is ezt a ferdítést adták ki újra, ami számomra érthetetlen és felháborító. Aki teheti, olvassa angolul (még félig értve is nagyobb élmény), és lobbizzon, hogy legyen új fordítás!

BGM 2010.08.25. 13:18:30

Én valószínüleg először a Déri György-féle fordításban olvastam a kultikus könyvet.Tetszett a könyv,nem volt a szöveggel semmi bajom,csak már régi,agyonolvasott könyvtári könyv volt(A MN zalaegerszegi ezredének könyvtárából "szereztem").Ezért örültem amikor újra kiadták a nyolcvanas években.Elkezdtem olvasni,de pár oldal után leraktam,mert engem is felháborított az érthetetlen, dilettáns szöveg.Nézem a fordítót:Bartos Tibor.Már nem emlékszem,hogy elajándékoztam vagy a kukába dobtam a könyvet.
A fordító minimum három dologhoz nem értett a nyelven kívül:Amerikához,a beatkorszakhoz és a jazzhez(/nála Roy Eldridge szaxofonos(!),Charlie Parker Ornithology period=Charlie Parker madártani korszaka-JAJ!/.
Nemrég olvastam,hogy az Úton fordításánál az újpesti cigány argót,szlenget használta föl.Szörnyű eredménnyel!