„Amikor aznap elnéztem, ahogy táncolsz, egészen mást láttam. Egy új, gyorsan formálódó világot. Tudományosabbat, jobban működőt. Több gyógymóddal a régi betegségekre. Ami mind nagyon szép. De kemény, könyörtelen világ ez. És láttam egy kislányt, lehunyt szemmel, amint magához szorítja, a régi, barátságos világot, amelyről szíve mélyén tudja, hogy nem maradhat fenn. Mégis kapaszkodik belé és könyörög, hogy soha ne engedje el.”

Le kell szögeznem, már így az elején, hogy ettől a regénytől ne nagyon várjatok az (oly’ sokak által igen csak kultivált) ázsiai mentalitásra utaló, abból származtatható gondolatokat, motívumokat, fordulatokat; a regény ugyanis egy Nagasakiban született, de hazáját családjával együtt 6 éves korában elhagyó japán író munkája, aki iskoláit mind Nagy-Britanniában végezte, mely ország lakhelyét képezi mind a mai napig (ezért van a keresztneve elöl).

A könyv egy disztópia, egy a szervdonorokra vonatkozó törvények átírásával életre hívott sötét látomás a ’90-es évek Angliájáról. Mindez három szervdonornak szánt, klónozott diák életének bemutatásán keresztül. (több részlet Annamarie-nál).
A lényeg, hogy az elbeszélő, Kathy 31 évesen mereng el fiatalságán, a bentlakásos magániskolán (a Hailsham-en), életének sorsszerű egybefonódásán Tommyval és Ruth-szal, valamint hogy miért nincsenek szüleik, miért kell annyira vigyázniuk az egészségükre, miért nem lehet egyikőjüknek sem gyermeke, miért kellet anno az iskolában különféle művészi produktumokat beszolgáltatnia a tanulóknak, stb. stb., mi pedig, amellett, hogy fokozatosan választ kapunk a felmerülő kérdésekre, Kathy emlékeiből szépen lassan egy (elsőre csapongónak tűnő ám nagyon is logikusan felépített, minden részletében aprólékosan megszerkesztett) megrázó lélektani regényt is kapunk a felnőtté válásról, a szerelemről, a felelősségről, és arról, hogy a tudomány gyakran mellőzi az emberséget.

Hm, ja hogy ezt a klónozós, szervdonor sztorit már ismeritek? Igen, a történet végül is eléggé hasonlít a (szintén 2005-ös) Sziget c. Michael Bay-féle popcorn-scifi alapötletére, annyi különbséggel, hogy itt gyermekek felnőtté válásának hátteréből köszönget ránk ez a borzasztó vízió.
Itt tehát különféle iskolai konfliktusok, nézeteltérések (avagy elbeszélőnk szavaival „ügyek” és „esetek”) leírásán keresztül ismerjük meg karaktereink jellemét, érzéseit (a regény első harmadáról konkrétan az Abigél jutott eszembe), később pedig életük, „rendeltetésük” baljós részleteit. Egy-egy fejezet egy-egy ilyen kis fiatalkori konfliktus bemutatását, visszaidézését tartalmazza, úgy, hogy az adott fejezet vége mindig előrevetíti a következő passzus témáját.
Talán ettől a szerkesztésmódtól, vagy talán a hiteles lélektani elemektől, esetleg a könnyed nyelvezettől vagy a téma különlegességétől, nem tudom, de eléggé olvastatja magát a cucc.
És hát az atmoszférája is igen kézzel fogható, mivel Ishiguro az igen részletes jellemábrázolásokon és a finoman adagolt részleteken túl saját kifejezéseket is teremt (ahogy az lenni szokott minden kidolgozottabb disztópiában): pl. a gyerekek csak „adományozásnak” hívják a rájuk váró szervműtéteket.
És pont ez az, amit hiteltelennek éreztem a regényben: hogy egyes donorok (azaz „tanulók”) akár négy szervműtétet (azaz „adományozást”) is túlélnek, mielőtt elhaláloznának (azaz „bevégeznék”).
Melyik az a három szerv, amit kioperálva egy ember továbbra is képes gondolkodni, enni, inni, aludni és járni? Ishiguro direkt nem megy bele ennyire a részletekbe (de én persze vagyok olyan geci, hogy rámutatok története gyenge pontjairaJ), inkább a főszereplők emberi kapcsolatait igyekszik minél részletesebben feltárni (mondjuk, ezt viszont igen meggyőzően teszi).

A másik dolog, ami zavart, hogy a regénynek szerintem nincs igazi befejezése. Megtudunk minden titok övezte részletet és az élet megy tovább, nincs nagy feloldozás, megfejtés, győzelem, vereség, semmi.
Kár, pedig tényleg érdekes problémát boncolgat a mű és tényleg mély emberi kapcsolatokat tár fel.
Így kissé hiányérzetem maradt a végére.

Leírása:
  Ne engedj el. / Kazuo Ishiguro ; [ford. Kada Júlia]. - [Budapest] : Palatinus, 2006. - 317 p. ; 20 cm
ISBN 963-9651-49-4 fűzött : 2690,- Ft

A bejegyzés trackback címe:

https://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr711614751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.