Krimi a Monarchia idejéből

Kedvenc karakter: Schneider állomásfőnökné (az egyetlen valódi helyzetkomikumot generáló karakter)

Íjnye, hát valóban kellemes kis olvasmány ez a könyves bloggerek által már sorra dícsért könyvecske!
De figyelem! Ez a könyv nem akarja megváltani a világot (sem az olvasót)! Ez egy szórakoztató könyv. Egy műfaji regény. Nevezetesen egy krimi. Annak viszont egészen kitűnő, sőt pikáns kis falat. Persze nekünk, bloggereknek elsősorban azért jelentős ez a mű, mert az első olyan (Magyarországon) megjelent könyv, aminek szennylapjára a kiadója nem hivatásos irodalmárok, kritikusok véleményét nyomtatta, hanem dicső könyves bloggerek és moly.hu-felhasználók (persze elismerő) sorait (a legenda szerint ezen személyek sorra kölcsönadogattak egymásnak egy példányt a regény első, roppant alacsony példányszámú kiadásából, majd mind-mind írtak róla, és bumm így lett a csokápikk! – na jó ez szar volt, bocsánat).

A könyv legnagyobb erőssége szerintem a humora, amit azért én a végére már túlságosan megszoktam ahhoz, hogy továbbra is olyan harsányan tudjak rajta vihorászni, vagy épp olyan rejtélyesen tudjak rajta somolyogni, ahogy az első 100 oldalon; és amiről nekem (a fülszöveggel ellentétben) egyáltalán nem jutott eszembe Hrabal stílusa (jó, oké, nem épp tegnap olvastam utoljára Bohumil bácsitól, az igaz), mindenesetre vitathatatlan, hogy Kata roppant szórakoztató, frappáns stílusban ír. És ehhez még hozzájön a színhelyül szolgáló álmos (már ez a jelző is kurvajó szerintem!) Ókanizsa múlt század eleji ínycsiklandozó atmoszférája lovas kocsikkal, földutakkal, olvasókörrel, bálokkal, intrikával, robosztus férfiak oldalán fityegő tiszti szablyával, és persze (lévén krimiről szó) furmányos gyilkosságokkal.
Szintén a pozitívumok közé sorolandó a karakterek remekbe szabottsága (már-már az „emlékezetes” szót használtam): a szinte mindig kimért Vékony doktor, a feleségére féltékenykedő Lázó kapitány, vagy épp az önfejű és különc irodalombarát főhősünk, Dávid Veron, de persze a többiek is elég egyedi jellemek.
Egyedül azt sajnáltam, hogy a műfaji keretekből sehol sem próbál kitörni a szöveg, s a cselekmény jóformán végig csak azokra a jelenetekre szorítkozik, amiket a bűnügyi történet logikai felépítése megkíván.

SPOILER!

Azért van ennek a történetnek szerintem egy gyenge pontja:
Az a rész, hogy: „… aki kifundálta, hogy az éjszaka leple alatt, mikor a féleszű Vili őrködik, szekérre rakja a homokot, és kicseréli a silánnyal. Csak egy olyan éles szemű szakértő, mint a saját fia, vehette volna észre a különbséget. Még Illés mester sem fogott szagot”, szóval ez nekem kicsit sántít, mert hát nehogy már egy X éves tapasztalattal rendelkező építésvezető (azaz Illés mester) ne tudjon különbséget tenni homok és homok között, de persze lehet, hogy van ilyen, csak akkor ki kellett volna fejteni, hogy meg lehessen fejteni (mert ugye a tehén is bonyolult, én mégis megfejtem – na jó, elég volt mára azt hiszem).

SPOILER VÉGE!

A könyv végére odacsapott két novella különben szintén nem rossz.

A könyv adatai:
  A fekete zongora : [krimi] / Baráth Katalin. - [Budapest] : Agave Kv., 2010. - 303 p. ; 21 cm
ISBN 978-963-9868-81-6 fűzött : 2980,- Ft : 11,70 EUR

Majd amúgy, ha nekidurálom magam (szóval ha Natasha tovább rugdal verbálisan:)), akkor majd frissítem a blog arculatát ám!

A bejegyzés trackback címe:

https://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr682386897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NatashaK · http://biblioteka.freeblog.hu 2010.10.20. 21:39:43

na végre! plusz rég röhögtem ilyet kritikán, kösz

lissie17 2010.10.27. 20:52:21

sziasztok, tetszik nagyon a blog!
Én is írok egy amolyan napló-regény féleséget,ami fikció, eddig három rész van. Tinikről szól, (drog, szex, szerelem, bulik, élet, halál) persze más is van benne, de ezek körül forog leginkább. Minden nap írok hozzá egy részt, ugorj be nem bánod meg!:):D

mybrokenstory.blogspot.com/
süti beállítások módosítása