Az év általam is látott eddigi legjobb filmje az Akmareul boatda (I saw the devil) című koreai bosszúfilm, a már eddig is bizonyított Kim Ji-woon (Két nővér, Keserédes élet) filmje, mely egyfajta sötét, kemény krimi/thriller, a Hetedik, Resurrection, skandináv krimik stb. vonulatból gyönyörű fényképezéssel, rengeteg fizikai és mentális erőszakkal, kínzásokkal, valódi, mély, radikális érzelmekkel, a giccsek ügyes kikerülésével és kiváló színészekkel (pl. Choi Min-sik az Oldboy-ból). Kötelező darab! (A tavalyi koreai felhozatalból hasonlóan sikeres, véres-beles, üldözős krimi a The Chaser, de ez sokkal jobb)

A többiek:

Black swan (Fekete hattyú): kicsit az volt az érzésem, hogy Aronofsky ezzel a filmmel mintha összegezni akarta volna eddigi munkásságát. Egy elképesztő karakterdráma képzelgésekkel, csodálatos zenékkel, sorskérdésekkel, ahol a dokumentarista képbeállítások megférnek az agyon effektelt horror-klisék mellett. Ha ez utóbbiak számát kissé mérsékeli a rendező úr, valóban csinálhatott volna tökéletes filmet, ámbár így is sokszor megnézendő, letaglózó alkotás, Natalie Portman színészi teljesítményére pedig nem találok szavakat (azt hiszem, csúnyán alábecsültem a csajt). Akár európai film is lehetne: a szivacsagyú, nyavalyás amerikaiaknak tuti, hogy már az első 10 perc után a torkán akad majd a popcorn. Nekik főleg ajánlom!

Inception (Eredet): nagyobb a füstje, mint a lángja, de azért még mindenképpen többször nézhető/nézendő film. A rendezés (Christopher Nolan-t nem kell bemutatni), a látvány, a sűrű vágás, a folyamatos magyarázás, a fordulatok és az élvezetes színészi játék gyakorlatilag elfedik az alapsztori apró logikai buktatóit.

Social Network (A közösségi háló): David Fincher munkája ingadozó színvonalú: véleményem szerint a Harcosok klubja és a Hetedik egyértelműen zseniális, a Pánik szoba és az Alien 3 egyértelműen középszerű, a Zodiákus egyértelműen vontatott, a Benjamin Button-t és ezt pedig egyértelműen nem tudom hova tenni. A film első felében annyi az elhadart, tárgyilagos infó, hogy az volt a benyomásom, ez akár dokumentumfilm is lehetett volna, aztán a végére (nagyjából) meggyőzött, mint játékfilm, kellően fordulatos is lett, de valahogy akkor is kissé száraznak és izzadtságszagúnak érzem.
(Wostry Ferenc véleményével, miszerint Fincher filmjei, mintha kávéval lennének leöntve, maximálisan egyetértek, de nekem ez pont bejön.)

Kick-Ass (Ha/Ver): az első fele jó, aztán a végére a jól bevált heroikus, agresszív, fegyver- és erőszakfetisiszta amerikai moslékká silányul. Kár érte, pedig lehetett volna jó film!

How you train your dragon (Így neveld a sárkányodat): dettó! (művégtag: jó pont, nem szeretem, amikor a főhős maradandó sérülés nélkül ússza meg a nagy csatákat)

Shutter Island (Viharsziget): egyszer nézhető, a színészek és a jelmezek jók, de a rendezés elég gyengusz, olyan „átlagos thriller”. Martin Scorsese vagy tényleg kiöregedett, vagy csak nem erre a műfajra van kitalálva a faszi (remélem az utóbbit). Az életművében ez mindenképp egy gyengébb darab.

Scott Pilgrim vs. the World (Scott Pilgrim a világ ellen): bár a rendezés, a vágások és az effektek alapvetően jók (csak a 8-bites cuccok és ez a videójáték stíl nem egyedi, hanem trendi!), maga a történet borzalmasan felszínes, érdektelen és idegesítő meg persze a színészek is kimondottan szarok amellett hogy rondák. Lényegében minden harmadik mondat után szájba tudnám verni a főhőst, hogy „És? Ez ki a faszt érdekel, te veréb?” Nem szívesen mondok ilyet, de már-már annyira semmitmondó, mint a Szívek szállodája!!! Kizárólag ovisoknak!

Alice in Wonderland (Alice csodaországban): látványában hozza az elvárható szintet, de a végére egy olyan silány, Narnia-szintű ifjúsági fantasy-ba megy át, hogy ezzel gyakorlatilag matinévá degradálja magát (Tim Burton-től én amúgy sem nagyon várok többet – akkor sem, ha ő a cannes-i filmfesztivál elnöke, meg a szigorlati tétel a mozgókép-szakon, meg a kisfaszom vagy az atyaúristen).

The Ghost Writer (A szellemíró): az új Polanski nekem sem tetszett (rengetegen fintorogtak rajta, ha jól tudom), de nem is untatott. Az igazi baja az, hogy pörgős politikai-thrillernek lett beharangozva, közben egy lassabb menetű, már-már finomkodó, sőt „elfinomkodott” alkotás. Elhibázottnak azért nem mondanám, érdemes megnézni.

Book of Eli (Éli könyve): egyszer nézhető akciófilm, annyira középszer, hogy még a poszt-apokaliptikus környezet sem dob rajta (egy-két kameramozgás van a csatajeleneteknél, ami gecijó).

Buried: egyszer nézhető, bár elsőre nekem hihetetlen volt, hogy 90 percet (aránylag) fordulatosan ki lehet tölteni azzal, hogy az egy db színészünk végig egyazon koporsóban verébkedik, de végül is fenntartja a néző figyelmét.

A Nightmare on Elm Street – remake (Rémálom az Elm utcában): egyszer nézhető, ami jó benne, azt egy az egyben az eredetiből vették át.

The Wolfman (Farkasember): semmi extra, kiszámítható, érdektelen.

Monsters: vontatott, kurvára nem történik benne semmi. Kár, pedig képileg szép (mind a fényképezés, mind a CGI).

The Crazies (A tébolyultak): nézhető horror, egy-két jelenet egész pikáns, de ennyi. Zombifilmnek nem rossz végül is.

Machete: Az összes jó ötletet ellövik az első jelenetben, onnantól pontosan olyan fosadék, Zs-kategóriás színvonaltalan trágya, mint azok a filmek, amiket parodizálni hivatott. Úgy látszik, Robert Rodríguez mégis csak egy olcsó popkultúrális kéjelgő, aki leszarja a dolgok művészi színvonalát (pedig a Sin City még tetszett, rohadjak meg, a Terrorbolygó sem volt rossz, sőt gyerekként a Desperado-t is bírtam). Kár érte. Asszem, akár testvérek is lehetnének Eli Roth-tal:).

The Expendables (A feláldozhatók): dettó, bár itt még az első jelenet se jó!

Predators (Ragadozók): noha próbálták véresebbre venni a figurát, rohadt közhelyes és unalmas. Antal Nimródismét azt bizonyította, hogy Hollywoodban ő egy nímand kis fasz (az előző filmje, A szállítmány még talán egyszer nézhető).

The Sorcerer's Apprentice (A varázslótanonc): untam, nem találtam benne semmi érdekeset. Bevallom, csak a feléig néztem meg.

Wai dor lei ah yut ho (Dream Home): nézhető hongkongi szocio-horror a saját lakás ábrándjáról. A főszereplő lány tényleg aranyos (a hazájában gondolom igazi szex-szimbólum), aranyos az elvetemültség is, amivel tocsog a vérben, de a bemutató és a kritikák alapján kicsit többet vártam (bár a matt színei és a frappáns fókusz-technika nagyon szépek).

Magyarok:

Bibliotheque Pascal: az idei Magyar Filmszemle nagydíjas alkotása. Először fintorogtam, hogy alig van benne magyar szöveg (95%-ban románul és angolul beszélnek benne), de aztán olyan beteg kis mágikus-realista sztori kerekedik ki, hogy le a kalappal! A látvány is kurvajó, de már csak az irodalmi utalások miatt is újra fogom nézni. Pálfi György mellett immár Hajdu Szabolcsra is nagyon oda kell figyelni, mint feltörekvő magyar rendező-zsenire!

Köntörfalak: ez egy erős sztori mindössze 3 karakterrel, úgy hogy a film ¾-e gyakorlatilag egyetlen lakásban játszódik. Noha a színészek nagyon nem brillíroznak (Tompos Kátyába mondjuk bele lehet szeretni), ez egy abszolúte élvezetes film arról, hogyan fonódhat össze (észrevétlenül, szinte véletlen) három ember sorsa. Több díjat kapott a Filmszemlén, ez is.

Kolorádó Kid: ’56, börtön, rengeteg szleng, barátság, árulás, bosszú: minden együtt egy kitűnő filmhez, a rendezés előtt le a kalappal, a színészek is meglepően jók, egyben az egész valahogy mégsem okoz maradandó élményt, bár mindenképpen érdemes megnézni. 

(a Mundruczó új filmjét és a Pál Adrienn-t még nem láttam, de ha valaki el tudja juttatni őket hozzám, kérem, szóljon)
És persze az idei európai filmtermést még nem is láthattam, mert vagy nem készült még a filmhez magyar felirat, vagy egyáltalán nem mutatták még be csak fesztiválokon.

A bejegyzés trackback címe:

https://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr432542676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klakla 2010.12.28. 12:37:55

A Pál Adriennt mindenképp nézd meg, csak ajánlani tudom. Nagyon elgondolkodtató, többször nézős film, én imádtam. Nekem az idei pálmát a Black Swan vitte, Portman alakítása megérdemel egy Oscart. Kár, hogy a Vihar szigetet ennyire lehúztad, pedig szerintem nagyon jó film, érdemes többször is megnézni, és hozzá elolvasni a könyvet. :) A nemzetközi filmek közül a Mission London (Londoni küldetés)-t tudom ajánlani, bolgár film, politikai vígjáték. Egyszerűen fergeteges, az amcsik nem csinálnak ennél jobbat! És ezt már játszották a mozikban is.

klakla 2010.12.28. 12:39:44

bocsi a két kommentért, az elsőt nyugodtan törölheted :)

Peti_bácsi · http://petikekonyvtara.blog.hu 2010.12.28. 16:36:02

Ami még kimaradt:
The kids are all right: érzékeny családi dráma házasságról, gyereknevelésről, törékeny emberi kapcsolatokról. Talán pergősebb lenne, ha nem minden második jelenet lenne vacsora, de a színészeken van itt inkább a hangsúly, akikkel végülis nincs gond. Bár Julianne Moore szégyenletesen megöregedett (pedig milyen gyönyörű díva volt ő régebben) de még mindig nagyon tud, és Anette Bening is meglepően jól játszik mellette. Amire ez a film engem rádöbbentett, hogy egy homoszexuális házasság ugyanolyan megpróbáltatások, nehézségek elé állítja az embereket, mint egy hetero, szóval ilyen szempontból nincs sok különbség, csak én ezen még sosem gondoltam. Pedig azért ez fontos.

elvi sík 2011.01.06. 09:19:34

Ovis vagyok:) Nem tehetek róla, megvett a játék-világba tett ezer utalás, és annyira nem zavar a lúzerfíling, mint téged - a többihez: nagyjából ugyanez, sajna a két távol-keletit nem láttam:(