No, hát ez lenne Bukowski első regénye, egyben az első Bukowski-regény, amit olvastam.
Nem rossz, bár a könyv megjelenése óta eltelt 40 év távlatából olvasva, nem is tűnik olyan meghatározó élménynek, hiszen nincsen túlbonyolítva, gyakorlatilag adott egy Henry Chinaksi nevű vagány, dörzsölt, iszákos író-alteregónk, aki gondol egyet, és belép a postához (mert oda mindenkit felvesznek), majd leírja az ott töltött 11 év, avagy 285 oldal lóversennyel, fegyelmikkel, örök másnapossággal és szerelmi afférokkal tarkított élményeit.
Ennyi.

Mondhatnám, hogy meglátszik rajta, hogy 3 hét alatt írta, de az igazság az, hogy itt a könyv élvezeti faktorából ez egyáltalán nem von le (ráadásul a Gerlóczy Marcinak sokkal több idő kellett, hogy egy hasonló stílusban egy kevésbé sikerült csemegepultost hozzon létre:P).

Mondatai lényegre törők, lazasága rokonszenves, hedonizmusa életvidám, kitartása impozáns, és ami a legfontosabb: a cinizmusa is csak addig terjed, hogy az olvasója még azonosulni tudjon vele.

Rengeteg nevettem rajta, és (tekintve, hogy Bukowski többi műve még előttem áll) ez még csak a kezdet.
Valahogy úgy sejtem, később mi még nagyon jóban leszünk:)

A könyv leírása és egy rendhagyó kép az öregről:)

  Posta / Charles Bukowski ; [ford. Pritz Péter és Bajtai Zoltán]. - Budapest : Cartaphilus, 2006. - 285 p. ; 20 cm
ISBN 963-7448-15-2 kötött : 2500,- Ft

 

A bejegyzés trackback címe:

https://petikekonyvtara.blog.hu/api/trackback/id/tr602928700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.