Holvoltálfiam?
Bartis Attila A nyugalom c. regényét dedikáltattam, anyám.
Bizony, az Ünnepi Könyvhét óta ez a remek kis kötet immáron a szerző kézjegyével ellátva figyel a polcomról.
Szóval
Figyeljetek csak szépen ide!
Ez egy elképesztő hatású mű!
Ha jól láttam, korábban mások is ugyanígy hanyatt vágódtak tőle (a hasonszőr könyves blogokon is).
Nem is csoda, hogy a kötet szépen lassan megjelentetik szerte Európában és jelentős kritikai sikereket ér el szinte valamennyi országban.
Sőt tavaly elnyerte az Egyesült Államokban az év legjobb lefordított regényének járó Best Translated Book Awards-ot, de jelölve volt például a lengyel Angelus irodalmi díjra is 2005-ben.
Lássuk a történetet (bár már viszonylag sokan felvázolták előttem):
A fiú (Weér Andor) történeteket fabrikál; jobb híján írónak készül; anyjával, az egykor sikeres, ünnepelt színésznővel (Weér Rebekával) él, aki (miután jelképesen eltemettette a nyugatra disszidált - amúgy hegedűművész - leányát) visszavonul, majd szépen fokozatos teljesen megtébolyodik, és 15 éven keresztül (haláláig) nem teszi ki a lábát a lakásból.
„Néhány héttel nővérem gyalázatos temetése után már egyértelművé vált, hogy anyám nem pusztán a migrénje miatt nem lép ki a lakásból, hanem immár nem fog innen kilépni soha többé. Hogy mostantól egy nyolcvankét négyzetméteres, északi fekvésű, lopott színházi díszletekkel berendezett kriptában fog élni, ahol Lady Macbethé a fotel, Laura Lenbaché az ágy és Anna Karenináé a komód.”
Andor persze igyekszik ellátni ingatag elmeállapotú, házsártos anyját; hozzá fűződő zavaros, ambivalens, olykor kötelességtudó, tiszteletteljes, olykor gyűlölködő beteges kapcsolata már eleve megér egy misét (és valóban emlékeztet a Zongoratanárnő és a Pszichó anya-fiú alapkoncepcióira).
Sőt Bartis ezt a különös anya-fia viszonyt a dialógusok írásmódjában is kihangsúlyozza (ahogy később Andornak az Eszterrel illetve a Jordán Évával folytatott szexuális aktusainak leírása közt is igen nagy a kontraszt. Kb. Évával baszik, Eszterrel szerelmeskedik - amit egyébként remekül érzékeltetnek a regény filmváltozatában is).
Aztán az emigráns, folyton „turnézó” hegedűművész leányzó, Judit utolsó, Caracasból küldött képeslapja után („Tisztelt anyám, ha látni kíván, akkor majd ne csukják le a szemét”) Andor kezd leveleket írni Judit nevében az anyjának a világ különböző pontjairól címezve, az édesanya pedig büszkén kezdi ikszelgetni a térképen, hogy hol lépett már fel a lánya.
„Így aztán Caracas óta én írtam bal kézzel leveleket, és ügyeltem rá, hogy se megbocsátás, se számonkérés ne legyen bennük, pusztán életjelnek szántam őket egy élve eltemetett lánytól egy élve eltemetkezett anyának.”
A történet onnantól kezd igazán drámai színezetet ölteni, hogy Andor a Szabadság-hídon találkozik, az épp leugrani készülő, szintén labilis idegekkel és keserű múlttal rendelkező Fehér Eszterrel, majd beleszeret, és megkezdődik a két nő idegtépő rigolyái közti őrlődésének hosszú kálváriája, melyet egy harmadik nővel, egy bizonyos Jordán Évával (az apja volt szeretőjével) folytatott gusztustalan viszony, valamint kocsmajelenetek és idegösszeroppanások tesznek még felkavaróbb és idegölőbb családi és szerelmi drámává.
„Hogy ha most nem menekülök el innen, akkor soha. Legalább gyűlölni, gondoltam. Úgy gyűlölni, mint Judit, gondoltam. Vagy, mint azok a benyugtatózott feleségek, akik szeretnék végre egy krematóriumi kemence kisablakán át figyelni, amint a selyemkosztümjével együtt üszkösödik, férjük arcát odaszorítva a tűzálló üveghez, hogy nézd meg jól, még bemászhatsz és megbaszhatod.”
Bartis egyébként rendkívül lendületesen, ám ezt néhol csillapító, megtörő rövid anekdoták beékelésével ír és kurva jó érzéke van ahhoz, hogy kiről/ miről mennyit érdemes elárulni (akár egy-két mondattal tökéletesen bemutat valakit, vagy leír egy pletykát, egy visszaemlékezést stb.)
Tömör, frappáns mondatai szerintem fotográfusi tevékenységéről is árulkodnak (olykor konkrétan az volt az érzésem, hogy regénye afféle felvételekből, pillanatképekből áll össze. Egy interjúban pl. ezt nyilatkozta: „Nálam a kettő kölcsönhatásban van, mert a fotográfiát sem tudom történet vagy időbeliség nélkül elképzelni, szinte kizárólag sorozatokat készítek. És néhány kisebb sorozatot leszámítva nyolc éve egyetlen nőt, a kedvesemet fényképezem”.) és persze arról, hogy remek emberismerő.
.jpg)
A film adaptációból elsősorban ezt hiányoltam.
És hát a kurva (aki egyébként szintén Rebeka - a „madármérgező”) visszatérését, valamint a lelkészt, aki az egyedüli olyan karakter volt a regényben, aki őszintén, önzetlenül próbálna segíteni Andornak kiverekednie magát ebből a helyzetből. Szerintem az ő személyének kihúzásával egy nagyon fontos motívum maradt ki a műből (a forgatókönyvet egyébként Garaczi László írta a rendezésért pedig Alföldi Róbert a felelős).
Mindent összevetve: ez a könyv nagyon-nagyon mély nyomot hagyott bennem és pont.
Sőt azt hiszem új kedvencet avattam.
Mindenki olvassa elfele de azonnal!
A filmváltozat viszont már nem ütött akkorát; néhol kissé mesterkéltnek, néhol zavarosnak, összecsapottnak, kidolgozatlannak tűnt a könyvhöz képest és a plakát is elég…khm…érdekes – bár el kell ismerni még így is vállalható munka a kis filmecske; néhol kimondottan hangulatos és élvezetes.
Szóval…
Hovámégyfiam?
Beszerzem Bartis többi könyvét is, anyám.
A könyv leírása:
A nyugalom / Bartis Attila. - Utánny. - Budapest : Magvető, 2008, cop. 2001. - 325 p. ; 19 cm
ISBN
Az elkövetkezőkben pedig (előre láthatóan, ha minden jól megy) ezekről a művekről fog post születni:
Michel Houllebecq – Egy sziget lehetősége
Chuck Palahniuk - Láthatatlan szörnyek
Murakami Rjú – Nyakig a miszóban
Jodi Picoult – Tizenkilenc perc (majd kiderül, mennyire passzol a blog tematikájába)
Jack Kerouac - Úton
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
