Frappáns kis történet, csak elkeserítően rövid:( Mindenesetre az a fajta krasznahorkais cizelláltság, azok a fajta gondolati varga betűk, amilyeneket a Sátántangóban olvastam, itt kisebb számban akadnak, itt az izgalmas inkább az (vagyis nekem az volt), ahogy az idősíkok…

No, hát ez lenne Bukowski első regénye, egyben az első Bukowski-regény, amit olvastam. Nem rossz, bár a könyv megjelenése óta eltelt 40 év távlatából olvasva, nem is tűnik olyan meghatározó élménynek, hiszen nincsen túlbonyolítva, gyakorlatilag adott egy Henry Chinaksi nevű…

„Nem vagyok én szónok. Mint mondhattam volna még, ha hagynak? Hogy rosszabb péppé verni egy ember lábát, mint harcban megölni? Hogy mindenkire szégyent hoz, ha engedik, hogy egy lány megvesszőzzön egy férfit? Hogy a kegyetlenkedés látványa megrontja az ártatlanok szívét?…

 Na, megnéztem 2010 talán legjobban várt filmjét, a (szerintem) méltán kultikus Murakami-regény filmadaptációját és hát (mint ahogy a legtöbb kritika is írja) eléggé borzalmas:) Pedig a fényképezés gyönyörű (állítólag Wong Kar-wai filmjeinek operatőre…

„Az ember, aki többé nem választhat, megszűnik ember lenni.”Gondolom a sztorit ismeri mindenki, úgyhogy a cselekményleírástól újfent eltekintenék.Alapvetően ugyanaz volt vele a bajom, ami már a filmmel is (amit hál' Istennek elég rég láttam ahhoz, hogy részleteiben…

"„Eriggy a fenébe, ordenáré disznó vagy!” "Mi van, megint csalánra pisiltél?" Férfi és nő. A fentiek. […] „Hangjáték”, mondaná Marga. Kettejük veszekedése, bevallom, jó hatással volt rám. Becsuktam az ablakot, hogy egy hangfoszlány…

Kivégeztem. Végre:) - Poszt a regény megjelenésének 110. évfordulójára:Nos, hol is kezdjem… a molyos értékelésekkel jobbára egyetértek, szerintem is az a nagybetűs családregény, és én is kissé sietősnek, könnyelműen odatettnek találtam Buddenbrookék lassú…

süti beállítások módosítása