„Nem vagyok én szónok. Mint mondhattam volna még, ha hagynak? Hogy rosszabb péppé verni egy ember lábát, mint harcban megölni? Hogy mindenkire szégyent hoz, ha engedik, hogy egy lány megvesszőzzön egy férfit? Hogy a kegyetlenkedés látványa megrontja az ártatlanok szívét? Lehet, hogy semmit sem értek volna a szavaim, melyeket nem engedtek kimondanom, és aligha tudtam volna velük hatni a csőcselékre.”

A Nobel-díjas Coetzee eme regényében egy korosodó bíró meséli el egy (gondolom) fiktív birodalom (vagyis a Birodalom) egy határvárosának végnapjait (?) a Birodalmat fenyegető barbár hordák dúlásának árnyékában.

De vajon léteznek-e a barbárok?

Mivel még senki sem találkozott, és mivel a regény végéig senki nem is találkozik velük, sosem tudjuk meg, hogy valóban léteznek-e, és ha igen, veszélyesek-e. Ebben az értelmezésben a barbárok egyfajta Godot, de nem remény, hanem sokkal inkább kényszer, és nem az emberi természet szüli őket, mint inkább az államapparátus kényszeres bűnbakképzése, azokra a problémákra, félelmekre, melyeket már nem tud a szőnyeg alá söpörni. És ha ezt nézem ez egy nagyon-nagyon fontos könyv, majdhogynem az 1984 szintjén, hiszen ezt a fajta bűnbakképzést, amikor egy kormány a vélt vagy valós frusztrációk felnagyításával, majd színjátékszerű megoldásával igyekszik legitimálni és fenntartani a hatalmát, mi is nap mint nap láthatjuk (ha nem is az ennyire erőszakos szélsőségekig, ameddig ezt a regény elviszi), maximum nem szívesen gondolunk bele, mert ez borzasztó aggasztó.

Ami miatt mégsem kerül az abszolút kedvenceim közé, az az, hogy a főhősünk az bizony nem egy Winston. Noha folyamatosan szembeszáll a parancsokat vakon teljesítő birodalmi katonákkal, látszólag magabiztos és céltudatos, mégis sokszor cselekszik következetlenül, érzelmei ambivalensek, többször cáfolja, vagy felülírja korábbi következtetéseit, ami elég zavarba ejtő (többször hasonlítja is magát pl. értetlen gyerekhez meg csecsemőhöz). Egyfajta zavarodott forradalmár, na, nem mindig tudtam vele azonosulni.
Meg állítólag a fordítás sem a legjobb, de ezt nekem nincs lehetőségem megítélni, annyit mindenesetre láttam, hogy a rövid, tömör mondatok jellemzik a szöveget, ami nem feltétlenül hátrány, de nem is előny.

Ha találni is gyengéit, szerintem ez egy nagyon „nagy” könyv, érdemes olvasni, még akkor is, ha a rengeteg megaláztatás és erőszak miatt néhol nehéz is. Engem mindenképpen arra ösztönöz, hogy a jövőben olvassak még a szerzőtől.

A könyv leírása:

  A barbárokra várva / J. M. Coetzee ; [ford. Sebestyén Éva]. - Pécs : Art Nouveau, [2000]. - 287 p. ; 18 cm
ISBN 963-00-4446-3 fűzött : 998,- Ft

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.