„De ahelyett, hogy föl-le járva a tanulmányra gondolnék, mondta volna Wiesernek, a lépteimet számolom, és csaknem beleőrülök”

Nos, ez megint egy olyan könyv, ami próbára teszi még a legelszántabb olvasókat is.

A regény nyelvi világa ugyanis éppolyan izolált, nehezen megközelíthető és felfejthető, mint amennyire a cselekmény, a mészégető világának kafkai abszurditása és tébolya is jócskán igénybe veheti az olvasó idegeit.
Tulajdonképpen egyetlen sodró, különféle pletykákból felépített monológ, egy bekezdéstelen szövegfolyam sűrű, gyors nézőpontváltogatással, amit leginkább Krasznahorkai mondatszörnyeihez tudnék hasonlítani, csakhogy Bernhard e regényét majd' 20 évvel a Sátántangó előtt írta, tehát a hasonlat inkább fordítva állná meg a helyét.
Mindenesetre, aki Krasznahorkaihoz kevésnek érzi/érezte magát, annak nem nagyon ajánlom, aki viszont ennek ellenére is belekezd, és túljut a 20. oldalon, az már nagy valószínűséggel kibírja:)

Türelem, sok türelem kell hozzá, meg kitartás, aztán a végére meghálálja.

Leírása:

  A mészégető / Thomas Bernhard ; [fordította Tandori Dezső]. - Budapest : Magvető, 1979. - 249 l., 1 t.lev. : ill. ; 19 cm. - (Világkönyvtár, ISSN 0324-7929)
  Regény
ISBN 963-270-901-2 v. : 23,- Ft

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.