„Sajnálattal kell azonban leszögeznem, hogy béke nincs. Rálelünk. Elveszítjük. Megint rálelünk. Megint elveszítjük. Istennek hála a gépek végre eltökélték, hogy nem harcolnak tovább.”
Na, tessék! Vonnegut papa eme regényében minden megtalálható, amiért Vonnegutot szeretni és olvasni érdemes.
Groteszk, szórakoztató elemek, tragikus sorsok, éles szatirikus társadalombírálat. Az ám, Kurt bácsi munkásságának tömény esszenciája e könyvecske (a maga 186 oldalkájával): szürreális, disztópikus scifi tragikomédia. Sokak szerint a fő műve.

 
Figyeljetek csak!
Mivel a regény 1976-ban látott napvilágot (azaz Vonnegut túl az 50-en írta), így elbeszélőnk: naná, hogy egy tipikus vonneguti kaján, infantilis öregember, egy őrült humanista. Egyébként Wilbur Nárcisz-11 Swain a neve neki (a cselekmény során kiderül, honnan a bizarr középső név) és történetünk kezdetén, mint említettem elég idős korában (101 évesen!) érjük tetten a faszikámat - mikorra is az emberiség persze szépen, módszeresen gajra vágta a bolygót, a gépesedés leállt, sőt visszafejlődött, az állami szervek feloszlottak, az Egyesült Államok megreformált társadalmát pedig két különös víruson (a Zöld halálon és az albán influenzán) kívül mindenféle belviszályok és polgárháborúk is tizedelik. Hősünk pedig szépen elkezdi lejegyezni életútját az utókornak.

Ezt adjátok össze!

A kicsi Wilbur egy csúf, gnóm fiú-lány ikerpár fiú feleként látja meg a napvilágot, majd szüleik döntése alapján (akik nem akarnak a ronda, fogyatékos kölkökkel mutatkozni) az ikrek a társadalomtól elzárva, egy elhagyatott istenhátamögötti rezidencián nevelkednek, ahol mindennek a tetejében még hülyének is tetteti magát a két (amúgy átlagos agyú) lurkó. Ám, mivel minden regényben kell valami természetfeletti tulajdonság egy ikerpárnak, a csemeték hamar rájönnek, hogy dromedár fejecskéiket összedugva szuperintelligens géniuszt alkotnak, így titokban mindenféle tudományos téziseket és társadalmi reformjavaslatokat dolgoznak ki és jegyeznek le (persze a felnőtteknek nem mutatják meg ezeket). Amikor pubertás korukban kiderül turpisságuk, miszerint szellemi alulbútorozottságukat csak megjátszották (egy békés, csendes, gyagyás élet reményében); szüleik rászabadítják a nyomorultakat a nagyvilágra, azaz az ikrek „normális” életet kezdenek élni, aminek során aztán Wilbur orvosi diplomát is tesz, majd a gyermekként nővérével kidolgozott teóriáik segítségével egyenesen az elnökségig viszi, és így tovább.

Lesz itt minden: Mars-gyarmatosítás, gyógyszer-függőség, önmagukat ismeretlen technikával zsugorító, hüvejkujjnyi kínaiak, véletlenszerű időközönként váltakozó nehézkedés (aki nem tudná, így jöhettek létre a piramisok és a Stonehenge is), és gyermeteg világmegváltás, azaz a mesterséges nagycsaládok létrehozásának elmélete (ehhez kell a középső név) más szóval a "Nincs többé magány" mozgalom, mely egy szebb, emberibb társadalom létrehozásával kecsegtet(ne). Kb. ugyanolyan elvetemült, képtelen ötlet ez is, mint amit már a Merőben Közönyös Isten Egyházában, Bokonon vallásalapításában vagy Eliot Rosewater cselekedeteiben is tapasztalhattunk (gy.k.: A Titán szirénjei, a Macskabölcső ill. az Áldja meg az Isten mr. Rosewater c. regényekben).
Szóval a valóságtól igen elrugaszkodó, elborult, vibráló kis regényke ez; egyfelől arra késztet, hogy nyomorult civilizációnk pusztulása felett is mosolyra húzódjon a szánk.
Hehe.
Másfelől ezzel egyidejűleg mélyen el is gondolkodtat az öreg. A rengeteg halál, pusztulás, elidegenedés és magány, egyszóval dekadencia olvasatán rendesen arcunkra is fagyasztja azt a mosolyt.
Ilyen ez a Vonnegut.
Szóval nem csalódtam, tényleg az egyik legjobb Vonnegut-könyv volt, amit eddig olvastam (pedig ez már a jó nem tudom hányadik), bár igaz, ezzel együtt az egyik legtipikusabb is.

Ésésés filmváltozat is van, de állítólag picsafos.

Ui.: Nos, mivel sikeresen leadtam a szakdolgozatom és a szigorlat és államvizsga előtti nagynagytanulást megelőzően ismét ráérek olvasni, már kivégeztem Kemény István Kedves ismeretlenjét is, de mivel a vártnál kevésbé találtam érdekfeszítőnek (a végét pl. nagyon összecsapottnak tartom), úgy döntöttem, nem írok róla (írtak róla már sokan, sokfélét, meg persze nem is emlékszem már minden momentumra).

Ui. 2.: Igen, a mellékelt borító jól mutatja: Wilbur nővérének, Eilzának a regényben tényleg négy melle van!

Leírása:

  Börleszk, avagy Nincs többé magány / Kurt Vonnegut ; [fordította Borbás Mária, . Orbán Ottó .] / [a kötet rajzait Réber László készítette]. - Bp. : Európa, 1981. - 186 p. : ill. ; 19 cm
Regény. - 59850
ISBN 963-07-2238-0 kötött : 20,- Ft

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.