Kicsit megint elhanyagoltam ezt a blogot, de ez most ez egyrészt egy zsír új cucc, amiről szinte elsőként írok, másrészt tényleg megérdemli a dicsőítő szavakat, szóval olvasd: 

„– Tudod, biztosan neked is vannak olyan nadrágjaid, amiknek a zsebébe mindenféle holmit pakolsz – anyukád nyilván azt mondaná rájuk, hogy haszontalan ócskaságok, de szerintem nem, mert bármikor szükség lehet rájuk.
– Persze. Gyufásdobozok, üveggolyók, törött játékkatonák és kiszáradt, döglött bogarak. A döglött bogarak a leghasznosabbak, mert a lányokat meg lehet velük dobálni.”

Ez egy teljesen korrekt meseregény, ami ráadásul még azzal a fajta virgonc vizualitással is telis-tele van, ami miatt (legtöbben) már a Lencsilányért is odavoltunk. Szóval, igen, elmondhatom, hogy azt kaptam, amire számítottam.

Figyeljetek: van itt sínen közlekedő kertes ház, hidraulikusan megemelt tóvíz, deportált vízimanócsalád, helyváltoztató lomtárak, csillaggyurma, leszerelhető száj meg minden, ami csak szem szájnak ingere, szóval épp csak egy pillanatra vetődött fel bennem, hogy a sok leíró rész néhol kissé túlságosan belassítja a cselekményt (a „sínféreg”-ben való bóklászás és a pályaudvar oldalain is jóformán csak a helyszín bemutatása zajlik), de kénytelen voltam elismerni, hogy a kulisszák is annyira tele vannak ötletekkel, hogy egyáltalán nem szenved csorbát a szöveg emiatt.
És ehhez még vegyük hozzá, hogy míg hőseink elméjét a kommersz amerikai tömegfilmek és képregények (amik számos popkulturális poénkodásra szolgáltatnak okot), addig bendőjét a fröccs, a hagymás bab és a lecsó táplálta, és hogy ez pár „szokványos” mesealakkal (sárkányok, törpék, stb.) még megfejelve így szerintem elég egyedi összképet, ízhatást alkot.

Egyedül talán Székláb és az Egyes előéletének és Dobozváros létrejöttének a kidolgozottságával nem voltam teljesen elégedett, bár igaz, egy ennél konkrétabb, konzekvensebb rendszerbe foglalva őket talán már klisésnek hatnának. Pl. Székláb karakterének istenség jellege könnyen elmehetett volna akár egy bibliai, akár egy terrypratchettes irányba is, amivel nem csak kevésbé lett volna egyedi, de kidolgozottsága háttérbe szoríthatta volna a regény két fő témáját: a környezetszennyezés és az egymástól való elidegenedés problematikáját.
Mondjuk ezek sincsenek olyan markánsan, szájbarágósan előre tolva, de mégis ezekkel nyeri a könyv az igazi aktualitását.

Szóval én bátran ajánlom, akár 8-10 éves gyerekeknek felolvasva is. Talán egyedül a Patkányirtás című fejezet tragikuma durvább kicsit, de az sem jobban, mint mondjuk a kis Vuk szüleinek halála.

Bizarrnak persze így is bizarr, de annyira talán nem fogja megosztani az embereket, mint a Lencsilány.

Ui.1.: nekem (a leendő olvasók többségével ellentétben) nem Kolompóc, hanem Jónás, a sértődősen gőgös kecske és a munkamániás mosómedve (neki meg nincs neve) voltak a kedvenc mellékszereplőim; elviseltem volna, ha többet szerepelnek:)

Ui.2.: valahol írták, hogy kevés az egész oldalas illusztráció és túl sok a picike: ezt én is sajnálom.

Leírása:
   Dobozváros / Lakatos István .— Budapest : Magvető , 2011 .— 313 p. : ill. ; 20 cm
ISBN 978-963-14-2847-6 kötött : 2990,- Ft

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.