„Véletlenül nem ad a teremtő egy gyönyörű lány szájába petárdát.”
Grecsó tényleg tud valamit.
Bravúrosan egyedire, sőt pikánsra sikerült ugyanis első regényének hangulata, atmoszférája, nyelvezete, tája, karakterei, szóval mindene; szinte lélegzik az egész.
Már csupán a sárasági hétköznapok díszletei: a helybelieket gyötrő különös szomjúság (minek következtében még a szomszédba is kantával a kézben jár mindenki); a reggelente, félálomban a falusiak által spontán, önkéntelenül (olykor ősi, idegen nyelveken) hangosan kimondott szavak; a kaliberek, akik, afféle médiumként a falu halottaival társalognak; a halott felmenők fényképeiről a falu fontosabb épületeinek falaira vándorló gazdátlan árnyékok; a különös vallásosság; az egyedi, (kissé gyeremeteg) teológiai frázisok és fejtegetések, stb. stb. is elég izgalmasak, szórakoztatóak és elgondolkodtatóak képtelen, groteszk mágikus realizmusukkal, néhol „bakterházas” provincializmusukkal, és sajátos múlttalegyüttélésükkel, (ami engem olykor Hrabal munkáira emlékeztetett).
A regény fő mondanivalóját azonban mégis a mindezekre már felnőttfejjel visszaemlékező és az olvasónak tolmácsoló Gallér Gergely sok év elteltével történő hazatérésének lényege hordozza magában.
Gergely ugyanis nem egyszerűen csak hazatér ifjúságának színhelyére, Sáraságba (igen, ez egy - a Pletykaanyuban is szereplő - fiktív alföldi falu, baj?), hanem önnön gyökereinek, sárasági voltának, önazonosságának igazolását indul felkutatni.
Út közben szépen egyesével felidézi sárasági serdülőkorának, férfivá érésének legfőbb eseményeit, állomásait, úgy, mint: a Klein Ede Egylet haverokkal történő (amolyan pálutcaifiúkos) megalapítását, majd ülésit; a mindenki által hallott és látott, ám pontos tartalmát tekintve senki által sem ismert, így egyfajta legendás halottaskönyvvé avanzsálódó Klein-napló történetét; az Üvegszemű Tóth combba ágyazott herékkel született utódjának különös esetét; a minél nagyobb átmérőjű poharak punciba való felhelyezésére kiírt intézetes verseny miatt kitört botrányt, Számfira tanár úr különös halálát, Gergely Ignác furcsa új árnyékának históriáját, stb. stb..
És mindezt (mint már említettem) egy bukolikus, nosztalgikus hajlamú, vallásos környezetben, ahol bármit igazolhatsz a múltaddal vagy a szentírással, és amely még kiegészül a ’80-as évek szocreál dekorációival, néhány sikamlós szex-jelenettel, agyament filozofálásokkal és sodró lendületű, váratlan fordulatokkal.
És persze itt is szerephez jut a vidéki közösségi információáramlás elsőszámú jellemzője, a pletyka (amiről ugye majd mindenkinek felsejlenek egy pillanatra a jó öreg Mikszáth-novellák).
Utánozhatatlan és felettébb élvezetes regény ez, én mondom.
Ráadásul Grecsónál minden rosszban van valami jó, lett légyen az bármilyen drámai és abszurd (pl.: a tanár úr lánya, Számfira Hildi a szájában felrobbanó petárda miatti kórházi kezelése során talál rá az igaz szerelemre stb.) és fordítva, minden komédia magában hordozza valamilyen szinten a tragédiát is, így végül is semmin sem fogunk majd olyan önfeledten vihorászni, de halálra válva szörnyülködni sem.
Bibliográfiai leírás:
Isten hozott : a Klein-napló : regény / Grecsó Krisztián. - Budapest : Magvető, 2005. - 319, [2] p. ; 22 cm
ISBN
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
