2010.04.18. 22:26
Darvasi László - A könnymutatványosok legendája (1999)
Kedvenc karakter: Arnót Ignác
Az van, hogy ez egy varázslatos, felejthetetlen olvasmányélmény és én Darvasit most már a legkiválóbb élő magyar írók közt tisztelem.
Elmondom, miről van szó.
Arról van szó, hogy Darvasi Laci nem írja, hanem költi a regényt: metaforizál, megszemélyesít, metonimizál stb., azaz egy nagyon kidolgozott költői eszköztárral meséli el ezt a(z amúgy igen erőszakos) történelmi regénynek álcázott tündérmesét.
Pl. így: „Bahaj felugat örömében. Ezen semmi csodálnivaló nincsen. A tatár nagyúrnak kutyafeje van. Nyaka hosszú, akár az afrikai zsiráfé. Homlokából szarv is kitüremkedik. Fülei, akár a bécsi udvarhölgyek legyezői, nagyok és színesek. Fejbőre sebhelyekkel és harapásnyomokkal teleszórva. Olyan sötét a tekintete, hogy az ember joggal hihetné, ebben a tekintetben ment le a Nap, hogy ebből a tekintetből árad szerte az éjszaka a Volgától a Visztuláig.”
Szóval nem egyszerű eset:). És ne higgyétek, hogy e lírai nyelvezet a cselekmény kidolgozatlanságát vonná maga után. Nem ám! Vakuljon meg az ég! Fordulatokban, csavarokban sem lesz hiány. Persze sok valós történelmi esemény is megelevenedik e lapokon az ország három részre szakadásától Buda visszafoglalásáig, és nem is kizárólag csak (a történelmi) Magyarország területén (egy-két jelenet pl. Velencében játszódik), de a cselekmény java mégis különféle csodás események felsorakoztatásából áll. Vannak persze a történelmi regényekre jellemző elemek, mint várostromok, csaták, kínzások, nyilvános kivégzések, viszonzatlan és beteljesülő szerelmek stb., de ezeket jócskán elnyomják a mesei összetevők, melyeket persze legtöbbször a könnymutatványosok irányítanak a háttérből. Ez az öt misztikus figura, akikről kb. annyit tudunk meg, amennyi a nevükből is kiderül.
„Öten vannak tehát. Ők utaznak fel s alá az idők országútjain. Szekerüket a tél adja a tavasznak, s az ősz veszi el a nyártól, hogy az ősznek a tél könyörögjön érte. Úgy mondják, akik beszélnek erről, mert van kedvük hozzá, hogy sírásuk egyetlen történet, kezdet és vég, szemhunyásnyi pihenő nélkül.”
Szóval van nekik egy lerobbant kis szekerük, egy nagy könnycseppel a ponyva oldalán, és azzal furikáznak, hol a váradi vár ostrománál, hol a bécsi zsidók kitelepítésénél vagy a lerombolt Balaszentmiklós romjain.
Goran Dalmatinac a horvát, ő leginkább jeget sír. Feketekő Péter a magyar, ő fekete köveket (mily’ meglepő mi?). Zorán Vukovics a szerb, mézet sír (melyet néha meg is gyújt). Aaron Blumm a zsidó, habzó vért könnyezik és végül Franjó Mendebaba, a török mutatványos, tört üveget sír, melynek tükrében megláthatod halálos ellenséged.
De igazából ők csak itt-ott felbukkannak és alkut kötnek, jóslatokat mondanak, embereket fuvaroznak új helyszínre (szóval keverik a szart), ám az igazi főszereplők nem ők, azaz, hogy igazi főszereplő nem nagyon van. Piha.
Sok-sok főbb karakter van, akik a regény során mind különféle kapcsolatba kerülnek egymással és a könnymutatványosokkal és jobban belegondolva maguk is mind mutatványosok egy picikét.
Jozef Bezdán, a világkém pl. csak a tekintetével beszél (érdekes módon megérti mindenki), amúgy max. akkor nyitja ki a száját, ha eszik, viszont képes a mézet „beszéltetni”, vagyis elkezdi kevergetni és meglát benne bizonyos dolgokat.
Vagy Arnót Ignác fafaragó, aki fából kifaragja az ördögöt, ám mielőtt tűzbe dobhatná, az életre kel és kísérteni indul az embereket (kiderül hogy békés ördög és ráadásul néma, mert Arnót nem faragott neki szájat).
Vagy a búskomor Pilinger Ferenc kuruc vitéz, aki egy csatában megmagyarázhatatlanul elhagyja a faszát (egyébként őt sokszor főszereplőnek állítja be az író, mégis van, hogy 110 oldalra eltűnik a könyvből).
Vagy Angelo, akit a tündérek elragadnak és tündérré változtatnak egy horvát erdőben, hogy majd évekkel később a könnymutatványosok visszaváltoztathassák emberré.
Vagy Szélkiáltó Borbála a balaszentmiklósi boszorka, aki néha szélkiáltó madárra változik és egyszer gyereket is csinál a könnymutatványosoknak. (szélkiáltó madárként úgy sír, hogy tútú meg hogy tru-tru.)
Szóval mesés egy világ ez, melyben minden megtörténhet és minden meg is történik (csak ezt a szöveget olyan ponyvák borítójára szokták nyomni, amikre sokkal kevésbé igaz).
Ajánlom a könyv wikipedia-adatlapját, ahol a karakterek részletesebben bemutatását olvashatjátok. Mert, hogy ott van még az a csomó zsidó, tatár, hadvezér, kém, eunuch, törpe, tündér, stb., akiket ha mind felsorolnék, itt ülhetnék holnapig.
És hát el is érkeztünk a történet egyetlen gyengeségéhez, nevezetesen, hogy túl sok szálon fut. Gyakran kellett előrelapoznom, hogy mondjuk akkor most a budai zsidó közösségben épp ki kivel van, mert 150 oldallal ezelőtt hallottam felőlük utoljára. Piha.
Szinte minden oldalon találni valami csavart, csodás fordulatot, új karaktert és hát bizony az embernek nagyon oda kell figyelnie, hogy el ne veszítse a fonalat. Figyelem a könnymutatványosok legendája nem villamosra való olvasmány!
Ezt leszámítva lehengerlő, elgondolkodtató és gyönyörű olvasmány, iszonyatosan groteszk befejezéssel, és nem tudom, mennyire lett hebehurgya a post, de annyira ez engem nem is érdekel, viszont most már akkor ugyan csak kíváncsi leszek a Virágzabálókra.
Vakuljon meg az ég!
Piha.
A könnymutatványosok legendája / Darvasi László. - 2. kiad. - Budapest : Magvető, 2009, cop. 1999. - 510 p. ; 22 cm
ISBN
4 komment
Címkék: börtön háború abszurd groteszk csoda hadsereg szürreális zsidóság szadizmus gnóm beteges mutatványos boszorkányok mágikus realizmus várostrom darvasi laszlo
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
elvi sík 2010.04.19. 06:29:42
(ilweranzoli-elvi sík)
lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.04.19. 10:49:37
(Bár azt hiszem, a kettőt egymás után nem bírnám elolvasni, kicsit sok lenne a burjánzás.)
