2010.11.03. 15:00
Németh László - Iszony (1947)
„Még ha csakugyan gyilkoltam is? Az, ami történt, úgy történt, ahogy a kő leesik, vagy ahogy a soká hajlított ág egy percben visszarúg. Túlhajlítottak bennem valamit; én magam is segítettem: szentet csináltam magamból, holott keresztény sem vagyok.”
Bevallom, akármennyire is alapmű (nem is fogom megvétózni a magyar irodalomban kivívott, s elfoglalt helyét), én ennek a regénynek második harmadát moslék mód vontatottnak találom.
Elég az hozzá: nem szeretem, ha egy szövegben az állapotok, benyomások, viszonyok (mármint a szereplőké) ennyire háttérbe szorítják az eseményeket, történéseket, a cselekményt magát. Olyan kevés dolog történik itt (érdemben legalábbis). Jó, tudom, lélektani regény, ez a lényege, de akkor is, mai olvasóként már úgy megszoktam, hogy a szereplők lélektani hátterét a cselekedeteikből ismerjük meg, következtetjük vissza, erre itt meg fordítva: Kárász Nelli szépen részletesen leírogatja, hogy valamiről milyen benyomásai, érzései, vagy épp szorongásai támadtak, vázolja a döntési lehetőségeit, azok esetleges következményeit, és csak utána lép valamit. Valahogy úgy érzem, az egészet sokkal tömörebben is meg lehetett volna írni.
Ennek ellenére nem mondanám az Iszonyt kimondottan unalmas könyvnek, a vége felé ugyanis nem csak hogy eseménydúsabb, de mivel Nelli itt foglalja össze saját jellemének, tulajdonságainak lényegét, így itt azok a döntései, cselekedeti is hitelt kapnak, vagy indokolttá válnak, amikkel az olvasó az első 200-300 oldalon esetleg nem értett egyet, vagy akár idegesítették is.
Kárász Nellike tudniillik egy büszke, önállóságra, sőt bizonyos magányra törekvő, a férfiak felé hűvös nő, akit családi helyzete, a társadalmi konvenciók és az elvárások kényszerítenek, szorongatnak lépésről-lépésre házasságra a tőle teljességgel elütő Takaró Sanyival, mely házasság aztán persze természetszerűen robog a tragikus vég felé.
Abban tehát én is egyetértek, hogy Nelli jellemrajza zseniális, még ha, nem is áll módomban azt állítani, hogy az író mennyire kurva jól helyezkedik egy női karakter bőrébe, lévén, hogy férfi vagyok, aki empirikus úton ismerkedik a női jellemrajzokkal.
A falusi helyszín (nevezetesen Fáncs, ami elvileg itt van tőlünk 50 km-re délre) pletykás, rosszmájú közössége is eléggé tetszett, ráadásul Németh végig elég ízesen, amolyan jól öltözött, nagyvárosba szakadt paraszti íróként ír, igen élvezetesen, elgondolkodtatóan. Díszesen, ám giccsmentesen.
Aki nagyon nem bírja az elnyújtott, hosszasan felépített lelkizéseket, az utolsó 50 oldal miatt annak is megéri elolvasni.
Ui.: Az utóbbi időben olyan léptékben pótoltam középiskolai hiányosságokat, hogy már (szinte) csak a Rokonokat, Noszty fiút, és Az arany virágcserepet kéne elolvasnom, és (diplomásként) már olyan olvasott lennék, mint egy érettségizőXD
A könyv leírása:
Iszony / Németh László. - Budapest : Európa, 2003. - 435 p. ; 20 cm. - (Európa diákkönyvtár, ISSN 1215-4989)
Regény
ISBN 963-07-7523-9 fűzött : 800,- Ft
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
eMBé · http://konyvespolc.blog.hu 2010.11.04. 19:50:07
A bejegyzés utóirata mindent visz: akár én is írhattam volna. :o)
Annamarie 2010.11.27. 18:55:29
