"Ott, ahol a folyók a tengerbe ömlenek, nehezen járható torlasz támad, meg nagy tajtékos örvények, amelyeken hajóroncsok táncolnak. A küléjszaka és a lámpafény között előtörnek az emlékek, beleütköztek a világosságba, és hol alámerülten, hol pedig láthatóan, megmutatták fehér hasukat, meg ezüstös hátukat."
Végre! Kurvajó ez a könyv, nem hiányozhat erről a blogról.
Képzeljétek, ez egy szürreális scifi díszítéssel tálalt tragikus szerelmi történet (bár mondjuk már biztos sokan ismeritek).

Ezt a könyvet egy főiskolai tanárom úgy ajánlotta egy tanórán, hogy „olvassák el és életük egyik legszebb olvasmányélménye lesz”.
És kivételesen nem kellett csalódnom.
Eleinte mondjuk nem tetszett a sok giccsesen futurisztikus leírás (a szereplők étkeinek receptjei, az idétlen ancúgok, hipermodern berendezési tárgyak, stb.), és a szereplők jólneveltségét és suta szentimentalizmusát is nehéz volt megszokni. Aztán a felétől kezdett magába szippantani az egész.

A történet röviden: a gazdag, jólnevelt de félénk Colin összejön a csendes és egyszerű Chloéval, szerelmük frenetikus idill lesz, összeházasodnak (na, ez egy külön tudományos-fantasztikus giccsparádé), majd Chloé váratlanul beteg lesz (lótuszvirág nő a tüdejében – baszki az ám a scifi betegség!) és fokozatosan tönkremegy körülöttük minden, de szó szerint, Chloé egészségi állapotával párhuzamosan depraválódik lakásuk berendezése, szakácsuk fizimiskája és Colin anyagi helyzete is, ugyanis a fiatalember mindent megtesz kedvese kezeltetéséért, még akkor is, ha erre rámegy az egész vagyona, és szirszar munkakörökben gürizve kell tovább folytatnia.

Lehet, hogy így picit nevetségesen hangzik, és igen, vannak benne kevésbé eltalált ötletek, de az érzelmi háttér igenis tök rendben van, a szereplők igenis lélegeznek, szeretnek, gyűlölnek és gondolkodnak a csiribiri outfitek alatt. Az idill fokozatos leromlásának, szétbomlásának dramatikája kicsit a Rekviem egy álomért-ot juttatta eszembe, de persze az egy későbbi alkotás (mind a könyv, mind a film).

Fenntartom, hogy Vian bizonyos ötleteit, scifi-kulisszáit gyerekesnek érzem: pl., hogy az esküvő előtt a templomot előkészítő papok úgy ejtőernyőznek le a magas karzatról a főhajó padlójára, vagy, hogy a ceremónia után szenteltvízből készült fagyit osztanak, vagy, hogy Colin egyik gané melója „puskacsőültető”, stb. Szerintem ilyen mesés elemeket akár pubertások is ki tudnának találni.
(A koktélzongora mondjuk tetszett: egy zongora billentyűihez, azaz minden hangjegyéhez egy-egy szeszesitalfajtát rendeltek állítható mennyiséggel, így különféle zenei tételek eljátszása különféle új kotyvalékokat eredményez: „az erős pedál megfelel a felvert tojásnak, a gyenge pedál pedig a jégnek. Ami a szódavizet illeti, ahhoz egy trilla kell a magas regiszteren” stb.)
Voltak disztópikus abszurd díszletek is, mint pl. a város orvosi negyedének leírása, vagy Colin munkahelyei: a hivatal, a honvédelmi negyed és a központi melegház bemutatása. Ezek picit Kafka világára emlékeztettek, márpedig Kafka jó!

Okvetlen említést érdemel még Jean-Sol Partre karaktere, aki t.i. Jean Paul Sartre, a híres egzisztencialista filozófus (igen szarkasztikus) paródiája a regényben. Partre-nak hatalmas kultusza van, műveit veszik, mint a cukrot (hányásról meg undorról ír filozófiai fejtegetéseket), az emberek isszák a szavait, előadásaira (melyeken amúgy kitömött hányásokat is mutogat!) vagyonokba kerül az állóhely is. Colin egyik barátja, Chick is az ő bűvkörébe kerül és a regény folyamán fokozatos herdálja valamennyi pénzét Partre-művek gyűjtésére.
Furcsa, hogy miközben (úgy tudom) Boris Vian a ’40-es években Sartre közeli baráti köréhez tartozott, pont, hogy e kör fejesét figurázza ki legdurvábban e regényben, no de mindegyJ.

Mindent összevetve: ez egy alapmű, még ha vannak is motívumai, melyeket soknak, giccsesnek, feleslegesnek találtam (gondolom Amadea is emiatt írta, hogy "nem könnyű olvasmány"). Senki se merjen meghalni anélkül, hogy legalább belelapozott volna!

U.i.: a fekete bajszú egér keserédes öngyilkossága egyszerűen zseniális!!!

Leírása:
  Tajtékos napok / Boris Vian. - Utánny. - Budapest : Merhávia, 2006. - 191 p. ; 19 cm Ford. Bajomi Lázár Endre
ISBN 963-9172-25-1 fűzött

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.