„A boldogságról nem lehet leszokni. Kétségbe voltam esve. Azt hittem, belehalok. Majd elmesélek mindent. Te… te meg menekültél előlem!…”

Most, hogy a három hetes fizetett szabadságom alatt így elhanyagoltam a blogot (még az Olvasás 7 hete játékot is félbehagytam), újult erővel vetem magam ismét az olvasásba, még akkor is, ha aktuális kötelezőm, nincs mindig 100%-ig az ínyemre.

Figyeljetek!

Hát ezt is kivégeztem, pedig a középső harmada, bevallom, igencsak untatott (azért is raktam félre és iktattam közbe egy Coetzee-t).

Valahogy nagyon máshol lehetett a 140 évvel ezelőtti emberek ingerküszöbe. Persze nem hibáztatom őket emiatt, de nekem, mai olvasónak akkor is szinte érthetetlen, hogy anno perbe fogták az írót regénye „feslettségéért”, ahogy az is, hogy a(z amúgy hibátlanul és mai szemmel is élvezetesen ábrázolt) lélektani változások, vívódások sorát, miért rejti ennyi hosszadalmas és részletes leíró rész közé.
Persze, nem tagadom, hogy szépek, esztétikailag értékesek a tájleírásai, de nekem néhol indokolatlanul részletesnek tűntek – gondolok itt pl. azoknak a helyszíneknek a gondos megrajzolására , amiken aztán csak egy-két, a regény egészére nézve nem is túl jelentős esemény történik. Valahogy visszafogják, lagymataggá teszik a tempót, és ezt én nagyon nem bírtam. Hogy Bovaryné a könyv hírhedt züllöttségének dacára is csak a cselekmény felénél jut el addig, hogy egy idegen férfi végre megfogja a kezét…

Mi már nagyon más léptékek szerint élünk és olvasunk, és ebből sehogy sem bírtam kiszakadni (az is igaz, hogy nem is nagyon akartam, viszont egy igazán jó regénynél, úgy gondolom fel sem merülhet a kérdés, hogy képes vagyok-e elmerülni, otthonosan mozogni a világában).
Ezért aztán a csábítás jeleneteinek modoros párbeszédei is fellengzősnek, mesterkéltnek, mondhatni nyálasnak tűntek a szememben.

De aztán az utolsó 100 oldalon újra beindulni látszott a történet, és Flaubert aztán mégis egy tetszetős lélektani regényt kerekített belőle.

Jó volt, de a hírneve, világirodalomban elfoglalt rangja folytán többet vártam. Nekem sokkal inkább irodalomtörténeti érdekesség/apró csemege volt, mint mélyen érintő/jóllakató olvasmányélmény.

Ui.: Pór Judit fordításában a nevek előtt nem ritkán szerepel névelő, ami szintén zavart, az Emmáról, a Charlesról, a Rodolphe-ról olvasni nem jó:(

A könyv leírása:

  Bovaryné / Gustave Flaubert ; [ford. Pór Judit] ; [a jegyzeteket Lator László kész.]. - Budapest : Európa, 2010. - 329 p. ; 20 cm. - (Európa diákkönyvtár, ISSN 1215-4989)
Megj. "Madame Bovary : vidéki erkölcsök" címmel is
ISBN 978-963-07-9093-2 fűzött : 950,- Ft

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.